Vágólapra másolva!
Idén márciusban jelentette be az ír MMA-harcos, Conor McGregor hogy befejezi a pályafutását. Azonban a döntése nem tartotta sokáig, 2020 januárjában, Las Vegasban visszatér a ketrecbe, ezt csütörtökön jelentette be hivatalosan a 31 éves sztár.

Az ír MMA-harcos tavaly októberben kapott ki Habib Nurmagomedovtól, majd a balhés mérkőzés után – az oktagonon belül és kívül is verekedés tört ki – hat hónapra eltiltották. Ezt nehezen viselte McGregor, aki márciusban a közösségi oldalán jelentette be, hogy visszavonul.

Conor McGregor bejelentette a visszatérését Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Most azonban ismét sokkolta a rajongóit, mivel elmondta, hogy 2020. január 18-án, egy Las Vegas-i gálán visszatér.

„A UFC-t kell megkérdezni, hogy ki lesz az ellenfelem. Igazából

– mondta „szerényen" McGregor, amikor arról faggatták, ki ellen lép majd az oktagonba.