Amerikai lányok lehelnek életet a Usain Bolt utáni atlétikába
Az atlétikai világbajnokság beharangozójában feltett 160 ezer dolláros kérdésre, hogy Dalilah Muhammad nem túl korán futotta-e meg a női 400 méteres gátfutás világcsúcsát, amikor már az amerikai nemzeti bajnokságon 52.20 másodpercet ért el, most megkaptuk a választ. Dohában még ezen is tudott faragni 4 századmásodpercet. Az ezzel megkeresett, közel 50 millió forintnak megfelelő összeg miatt most nyilván nem izgatja magát túlságosan semmin. Ám ahhoz, hogy a Rióban megszerzett olimpiai bajnoki címét jövőre megvédhesse, ennél Tokióban vélhetően több kell majd.
Már az idén Des Moines-ban futott 52.20 másodperces eredménye világszenzáció volt. Naná, hogy az volt, egy világcsúcs mindig az. De úgy, hogy Julija Pecsonkina eredményét – 52.34 másodperc – 16 éve, 2003, augusztus 8. óta lényegében megközelíteni sem nagyon tudták a női 400 gátasok,
Dalilah Muhammad futása tényleg korszakos eredménynek számított az atlétika világában.
Holott a 29 éves amerikai nem számított kezdőnek a szakmában, lévén Rióban ő nyerte a szám olimpiai döntőjét. Valamint két Gyémánt Liga versenyen is győzött 2019-ben. Dohában május 3-án terepszemlét tartott, majd június 7-én Rómában ismét győzött.
Ám nem lehetett teljesen nyugodt a Des Moines-i világcsúcsa után sem, méghozzá honfitársnője, Sydney McLaughlin miatt. A 20. születésnapját is csak nemrég, augusztus 7-én betöltő fiatal néhány évvel korábban elképesztő korosztályos eredményekkel hívta fel magára a figyelmet.
Már 14 évesen olyan világcsúcsot futott, ami után nem volt nehéz megjósolni, hogy ha nem reked meg a fejlődése, vagy nem sérül meg, akkor ő lehet az atlétika egyik korszakos zsenije.
Már 14 évesen 55.63 másodpercet repesztett, és évről évre faragott ebből az eredményből. De nem tizedeket, hanem másodperceket. Kis túlzással egy év alatt egy másodpercet. Tavaly már az abszolút világklasszis szintet jelentő 53 másodperc alá is benézett. És hogy az 52.75 másodperces eredménye nem egyszeri, kifutott produkció volt május elején, azt az amerikai egyetemi bajnoki címmel erősítette meg. Akkor még, az egyetemi szabályzat szerint nem állhatott profinak. Tavaly októberben meghozta azt a döntést, amely egyelőre nagyon is bejött neki.
Az idén három Gyémánt Liga versenyen győzött.
Ráadásul a formaidőzítése tökéletes volt. Június 13., Oslo – 54.16, július 12., Monte-Carlo – 53.32, majd augusztus 29, Zürich, 52.85.
Nem csoda, ha a Dohában végül világcsúccsal diadalmaskodó Muhammad azt nyilatkozta a döntő után, hogy úgy térdelt be a rajtgépbe, hogy megpróbálja túlszárnyalni a néhány hónappal korábbi világcsúcsát, és mindent belead majd. Szüksége is volt rá, mert a végén mindössze 7 századmásodperc volt a különbség közte, és McLaughlin között, aki így minden idők második legjobb idejét érte el.
A kilencedik gátnál láttam a szemem sarkából, hogy Sydney nagyon közel van hozzám, így összeszedtem minden maradék erőmet. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győznöm, a világcsúcs pedig csak a cseresznye a habos torta tetején" –
nyilatkozta a futás utáni sajtótájékoztatón Dalilah Muhammad.
A kis különbséggel a második helyre szoruló McLaughlin sem volt szomorú, sőt!
Azt tudtam, hogy gyors vagyok, és jól fogok futni. De hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Hogy csalódott vagyok-e az ezüst miatt? Dehogy! Nemrég ünnepeltem a huszadik születésnapomat, és már van három Gyémánt Liga elsőségem, egy világbajnoki ezüstöm, és enyém minden idők második legjobb eredménye női 400 gáton. Ráadásul úgy érzem, még van hová fejlődnöm. Szóval egyszerűen csak élvezem az egészet, és boldog vagyok."
Ha McLaughlin fejlődési ütemét nézzük, aligha kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, jövőre a tokiói olimpián alighanem kevés lesz az aranyéremhez a Dohában még világbajnoki aranyat, világcsúcsot, és ezzel együtt 160 ezer dollárt érő 52.16 másodperces eredmény.
Akik a Usain Bolt utáni atlétika haláláról beszéltek, azoknak azt is látniuk kell, hogy jön az új generáció a már az afrikai távfutókat komoly küzdelemre késztető Jakob Ingebrigtsen, a rúdugrásban világbajnoki ezüstérmes Armand Duplantis, és persze Sydney McLaughlin képében. És akkor még nem beszéltünk a félmaratoni futás idei döbbenetes világcsúcsáról, a maratoni futásban zajló forradalomról. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy bár sportszakmai, marketing, és üzleti szempontból is elhibázott döntés volt a Nemzetközi Atlétikai-szövetség részéről Dohának adni a vb rendezési jogát, az atlétika élt, él, és élni fog.