A második magyar is kiesett a birkózó-vb-n

Dénes Mercédesz, birkózás
Dénes Mercédesz (53) sem jutott tovább a bydgoszczi U23-as birkózó világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Torba Erik vigaszági vereségével kezdődött a keddi nap a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyen Dénes Mercédesz szép győzelemmel mutatkozott be a nők 53 kilogrammos kategóriájában, a folytatás azonban már nem lett ilyen sikeres a sportolónőnek.

A magyar kötöttfogású csapat edzői abban bíztak, hogy Torba - akit az orosz címvédő, Szergej Jemelin győzött le hétfőn - a vigaszág első körében a román Razvan Arnaut fölé tud kerekedni, ám a meccs nem a reméltek szerint alakult.

Az idei Európa Játékokon ezüstérmes magyar nagyon rosszul kezdett, ami megpecsételte a sorsát, ugyanis Arnaut 20 másodperc után gyors válldobást mutatott be, s 4-0-ás előnybe került, majd Torba passzivitása után is kapott egy pontot, így másfél percet követően már 5-0-ra vezetett. A magyar pedig a hátralévő négy és fél percben nem tudott változtatni ezen, így búcsúzott.

Dénes Mercédesz remek teljesítménnyel ment tovább, aztán elvérzett Forrás: marieclaire.hu

Előzetesen az első női versenynap egyedüli magyarjának, Dénes Mercédesznek Torbánál nehezebbnek tűnt a dolga, ám az érdi versenyző egészen remek teljesítménnyel rukkolt elő, és nyolcaddöntőbe jutott a dél-koreai Kim Hjung Dzso legyőzése után.

Második mérkőzésén azonban már nem tudott bravúrt bemutatni és kikapott a kétszeres vb-győztes fehérorosz riválisától.

A mérkőzés elején egyik fél sem kockáztatott, leginkább méregették egymást, s igyekeztek kerülni a kockázatos szituációkat. A meddő állóharcban a bírák Dénest látták passzívabbnak ezért másfél percen belül kétszer is fegyelmeztették, a második után pedig a magyarnak fél perce volt akciót csinálni. Ez nem jött össze, így a fehérorosz került 1-0-ás előnybe, a pihenőre mégsem ő vonulhatott le jobb helyzetben. Ugyanis alig tíz másodperccel az első menet vége előtt, Dénes remekül kontrázott meg egy támadást, csípődobással letekerte riválisát, aki éppen átbillent, majd visszatámadott és mögé ment. A bírók a magyar akcióját nem adták meg először, így a visszatámadást sem, ám Ritter Árpád kapitány videózást kért, mely alapján egyértelmű volt a billentés. Ezek után a magyar kettő, ellenfele pedig egy pontot kapott, a 2-2 pedig a nagyobb értékű akció miatt Dénes Mercédesznek volt kedvező.

A magyar vezetés nem tartott sokáig, mert a második szakasz elején a fehérorosz birkózó fejlefogás után négy pontért eldobta 25 éves riválisát, aki a folytatásban mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Kaladzinszkaja nagyon stabilan védekezett, nem adott lehetőséget ellenfelének.

"Jól helytálltam, ennek örülök, persze egy vesztes meccs után nem lehetek elégedett"

- kezdte értékelését az MTI-nek Dénes Mercédesz, aki még a vigaszági folytatásban reménykedhet, amihez a fehérorosznak döntőbe kell jutnia. - "Egy akció döntött most.

A másodikban sajnos olyan jól befogta a fejem, hogy nem volt esélyem kijönni belőle, vagy belefogni, annyi választásom volt, hogy a hátamra esem, vagy eltörik valamim. Utána állásból nem adott helyet, nem tudtam megmozgatni, sajnálom."

A nap harmadik magyarja, Lőrincz Tamás a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő esti programban lesz érdekelt, a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának fináléjában.