Minden és mindenki készen áll a kajak-kenu világbajnokság rajtjára

Szeged, 2019. augusztus 15. A felújított szegedi Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központ az átadás napján, 2019. augusztus 15-én. A Maty-éri versenypályán augusztus 21-én kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A Maty-éri pályán az utolsó simításokat végzik, a magyar versenyzők pedig már nagyon várják a rajtot - derült ki a szerdán kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság előtti, keddi sajtótájékoztatón, amelyet már a megújult létesítményben tartottak.

"Mindenki tudja a dolgát, mindenki maximálisan felkészült. Én mindenkinek azt kívánom, hogy hozza ki magából a legjobbat, szolgáljuk ki a közönséget, és akkor a verseny végeztével mindenki boldogan távozhat majd" – mondta el Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban néhány kivételtől eltekintve már a teljes magyar keret a helyszínen készült.

A paraválogatottat irányító Weisz Róbert elmondta, túl vannak az úgynevezett klasszifikáción, amely sikeres volt, minden sportolójuk abba a sérültségi kategóriába kapott besorolást, amelybe szerették volna.

A víz a versenyzőket... Forrás: MTI/Rosta Tibor

A magyar csapat legfiatalabb tagja - ami az épek 44 fős gárdáját illeti - a kenus Nagy Bianka, aki szegediként duplán hazai környezetben versenyezhet majd.

"Nagyon várom már a rajtot, most már a célegyenesben vagyunk. Nagyon jól sikerült a felkészülésem, kemény volt, a múlt héten volt is egy kis megfáradásom, de szerencsére ezen a héten már pihenhettem, így pihenten tudok nekiugrani a versenynek" – nyilatkozta a 19 éves sportoló, aki C-1 200 méteren, azaz olimpiai számban száll majd vízre a vb-n, ahol szeretne bejutni a döntőbe, és ott jó időt evezni.

– tette hozzá a jövő évi olimpiára utalva.

...a lelátó pedig a szurkolókat várja Forrás: MTI/Rosta Tibor

Megszólalt Balla Virág is, akit arról is kérdeztek, hogy mit szól Laurence Vincent-Lapointe pozitív doppingtesztjéhez. Hétfőn került nyilvánosságra, hogy a 11-szeres világbajnok kanadai kenus nem indulhat a vb-n, pedig párosban testvérével, Katie Vincenttel Balla és Devecseriné Takács Kincső legnagyobb ellenfelei lettek volna C-2 500 méteren.
"Mi is nagyon meglepődtünk, amikor meghallottuk a hírt.

– fogalmazott a győri kenus.

A világbajnokság vasárnapig tart, a vébén 101 ország 1098 versenyzője indul. A sportág képviselői számára ez az első és legfontosabb kvótaszerzési lehetőség a jövő évi tokiói olimpiára.

Az indulási jogok hetven százaléka Szegeden kel el.

Szeged 1998, 2006 és 2011 után negyedszer lesz vb-házigazda, a megnyitót 19 órától rendezik a modernizált, megújult Maty-éri pályán, amelyikről Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár azt mondta, az volt a cél, hogy a kajak-kenu sportág képviselőinek olyan helyszínt adjanak, amely méltó az elmúlt évek eredményességéhez és a jelen, majd a jövő generációját is teljes körűen ki tudja szolgálni.

Az óriási teljesítmények, a nagyszerű példaképek fiatalok ezreit győzhetik meg arról: nincs csodálatosabb annál, mint amikor az ember mindent megtesz annak érdekében, hogy céljait elérhesse."

Botka László, Szeged polgármestere kijelentette: nagy megtiszteltetés számukra, hogy idén is vendégül láthatják a vb-t.

"Immár negyedik alkalommal válik Szeged a kajak-kenu sport központjává a világon. Idén rekordot is döntöttünk. Az eddigi legnagyobb számban érkeztek versenyzők, akik a világ több mint 100 országát képviselik" – mondta.