Európa Játékok: kikapott a bronzmeccsen a női asztalitenisz-válogatott

Madarász Dóra, Pergel Szandra
Madarász Dóra és Pergel Szandra a lengyel Natalia Partyka és Natalia Bajor ellen játszik az asztaliteniszezők női csapatversenyében a bronzéremért rendezett Magyarország-Lengyelország mérkőzésen a minszki II. Európa Játékokon az Olimpiai Tenisz Központban 2019. június 29-én
Vágólapra másolva!
A magyar női asztalitenisz-válogatott a negyedik helyen zárta a minszki Európa Játékok csapatversenyét, miután a bronzmérkőzésen 3-2-re alulmaradt a lengyelekkel szemben.

Két csalódott együttes csapott össze szombat délelőtt az Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen, egy nappal korábban, az elődöntőben a harmadik helyen kiemelt magyarok a románoktól, a hetedikként rangsorolt lengyelek pedig a németektől kaptak ki óriási csatában, egyformán 3-2-re.

A meccs nyitányát az Eb-bronzérmes Madarász Dóra, Pergel Szandra duó nehezen kiharcolt, de immár szokásosnak nevezhető győzelme jelentette - a magyar páros mindhárom mérkőzését megnyerte a fehérorosz fővárosban -, majd következett Póta Georgina és az aktuális Európa-bajnok, Li Qian összecsapása.

Madarász Dóra és Pergel Szandra a lengyel Natalia Partyka és Natalia Bajor ellen játszik az asztaliteniszezők női csapatversenyében a bronzéremért rendezett Magyarország-Lengyelország mérkőzésen a minszki II. Európa Játékokon az Olimpiai Tenisz Központban 2019. június 29-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar 30., a kínai születésű, védekező stílusban játszó rivális pedig 52. a világranglistán. Kiegyenlített mérkőzést vívtak egymással, amelyet hosszú labdamenetek jellemeztek, s végül Li a negyedik, szoros szettet begyűjtve a maga javára fordította a csatát, válogatottja pedig egyenlített. A negyedik játszmában egyébként tíz perc elteltével életbe lépett az úgynevezett időjáték-szabály, azaz a fogadó játékosnak elég volt 13-szor visszaadnia a labdát, hogy pontot szerezzen.

Madarász (63.) eddig remekül teljesített Minszkben, minden egyes és páros találkozóját megnyerte, most pedig az ötszörös paralimpiai bajnok Natalia Partykával (68.) csapott össze, aki ellen azonban megszakadt a sikersorozata. Ötjátszmás csatára kényszerült, és hiába vezetett a döntő szettben 7-5-re, a végén a rivális örülhetett.

Póta Georgina a lengyel Li Qian ellen játszik az asztaliteniszezők női csapatversenyében a bronzéremért rendezett Magyarország-Lengyelország mérkőzésen a minszki II. Európa Játékokon az Olimpiai Tenisz Központban 2019. június 29-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

Pótára várt tehát a feladat, hogy Natalia Bajort (102.) legyőzve életben tartsa a magyar reményeket, s ő meg is oldotta a feladatot. A második játszmát ugyan elvesztette, de a folytatásban már a kezében volt az irányítás.

A bronzéremről így Pergel (71.) és Li Qian összecsapása döntött. Bár akadtak szép megoldásai és a második szettet nagy küzdelemben meg is nyerte, a budaörsi asztaliteniszező a meccs nagy részében nem találta az ellenszert a védekező lengyel-kínai játékára, így a lengyeleké lett a harmadik hely.

A magyar válogatott kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, egy győzelemmel és két vereséggel zárt negyedikként.

Eredmény:
női csapat, bronzmérkőzés:
Lengyelország-Magyarország 3-2
Natalia Bajor, Natalia Partyka-Pergel Szandra, Madarász Dóra 2-3 (-8, 5, -3, 5, -9)
Li Qian-Póta Georgina 3-1 (5, -3, 8, 11)
Partyka-Madarász 3-2 (11, -4, 8, -1, 8)
Bajor-Póta 1-3 (-8, 9, -8, -5)
Li Qian-Pergel 3-1 (3, -10, 1, 9)