Párosban is kikapott a Davis-kupa csapatunk, továbbmentek a németek

NAGY Péter
Borsos Gábor, Nagy Péter, valamint a német Tim Pütz és Jan-Lennard Struff (b-j) a tenisz Davis-kupa Németország - Magyarország selejtezőjének páros mérkőzése előtt
Vágólapra másolva!
Nagy Péter és Borsos Gábor két szettben kikapott Jan-Lennard Strufftól és Tim Pütztől, így a németek már behozhatatlan, 3-0-ás előnyben vannak a magyarokkal szemben a tenisz Davis-kupa frankfurti selejtezőjében, s továbbjutottak a döntőbe. Egyesben Alexander Zverev két szettben győzött Borsos ellen.

A Fraport Arenában rendezett csata második napjának a 2-0-ra vezető házigazdák úgy vágtak neki, hogy a három mérkőzésből elég egyet megnyerniük ahhoz, hogy biztosítsák továbbjutásukat a madridi DK-fináléba. Erre már a szombati programot megnyitó páros találkozón jó esély kínálkozott, mivel Struff a 30., Pütz a 71. a páros rangsorban, míg az (amúgy rendkívül összeszokott) magyar duó tagjai egyaránt a top 500-on kívül voltak.

A mérkőzés elején Borsos hozta, Nagy viszont elvesztette az adogatását, aztán Pütz és Borsos sem nyerte a sajátját. Struff azonban megerősítette a brékelőnyt (4:2). A hálónál rendkívül hatékony németek néhány remek fogadással nemsokára már 5:2-re vezettek, majd 32 perc alatt besöpörték az első szettet.

Borsos Gábor, Nagy Péter, valamint a német Tim Pütz és Jan-Lennard Struff (b-j) a tenisz Davis-kupa Németország - Magyarország selejtezőjének páros mérkőzése előtt Forrás: MTI/EPA/Hasan Bratic

A folytatásban 3:3-ig még bréklabdáig sem jutottak el a felek, főként a 196 centis Struff adogatásai bizonyultak érinthetetlennek. Ekkor Nagy szerváját vette el az ellenfél, majd 5:3-nál Borsosét is, ez pedig már a meccsbe került, amely 1 óra 10 percig tartott.

"Gyorsabbak voltak annál, amihez mi hozzászoktunk, és el kell ismerni, hogy jobbak voltak nálunk - mondta az M4 Sport csatornának.

Nagy Péter a mérkőzést elemezve hozzátette, hogy sajnos csak négyszer tudták hozni az adogatásukat.
"Többnyire az én szerváimat buktuk el, és nem mindig oda mentek, ahova kellett volna. Remekül kezelték az adogatásainkat" - jelentette ki.

Egyesben a világranglistán harmadik Alexander Zverev végül nem Piros Zsombor, hanem Borsos Gábor ellen játszott. A magyar teniszező már az első játék után brékhátrányba került, ami Zverevnek tökéletesen elég volt az első szett befejezéséig. A másodikban a német klasszis 1:1 után ismét elvette a magyar teniszező adogatását, sajátját pedig nem veszítette el. Borsosnak feljavult a szervajátéka, több ászt is ütött, de fogadóként nem tudott gémet nyerni, így végül Zverev 6:3, 6:4-re győzött az egyébként tisztesen helyt álló Borsos Gábor ellen.

Borsos Gábor (balra) remekül helyt állt a világklasszis Alexander Zverev ellen Forrás: MTI/EPA/Hasan Bratic

Az újonc Szintai Dávid már tét nélküli mérkőzésen kikapott Philipp Kohlschreibertől, így a németek 5-0-ra legyőzték a magyarokat a tenisz Davis Kupa frankfurti selejtezőjében.

Az utolsó meccsen Köves Gábor szövetségi kapitány úgy döntött, hogy lehetőséget ad a bemutatkozásra Szintainak. A 21 éves játékos még sosem jutott a top 1000-en belülre a világranglistán, míg rutinos ellenfele volt már negyeddöntős Wimbledonban, nyolc ATP-tornán diadalmaskodott, és jelenleg a 32. helyen jegyzik.

Szintai remekül állta a sarat az esélyesebb Kohlschreiber ellen, a közönség kiegyenlített labdameneteket és színvonalas csatát láthatott. Egy-egy hárított bréklabdával jutottak el a rövidítésig, melyben ugyancsak fej fej mellett haladtak, aztán 5-5 után a szolnoki kötődésű teniszező a maga javára billentette az 55 perces játszmát.

A folytatásban 1:2-nél jött a kiváló mérkőzés első brékje, a magára találó német csakhamar 4:1-re meglépett, közben Szintai egy ízben a háta mögött ütötte vissza a labdát. A megfogyatkozott közönség örömére a hazai kedvenc végigvitte előnyét, majd 31 perc alatt egyenlített. A tét nélküli mérkőzés miatt nem harmadik szett, hanem döntő rövidítés következett, s ebben a magyar teniszező 3-1 után sorozatban hét labdamenetet veszített, így végül Kohlschreiber ünnepelhetett. A találkozó 1 óra 38 percig tartott.

A magyar és a német együttes 1936 óta hatodszor találkozott egymással a DK-ban, s a németek már 4-2-re vezetnek.

A Davis Kupa idei reformja nyomán a 12 selejtező győztesei - köztük a németek is - részt vehetnek novemberben a 18 csapatos madridi döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben elődöntős horvát, francia, spanyol és az amerikai válogatott, valamint a szabadkártyás argentin és brit csapat.

A magyar válogatott szeptemberben osztályozót játszik majd a világcsoportban maradásért.

Németország-Magyarország 5-0 - végeredmény
Philipp Kohlschreiber-Szintai Dávid 6:7 (5-7), 6:3, 10-5 - döntő rövidítés
Alexander Zverev-Borsos Gábor 6:3, 6:4
Jan-Lennard Struff, Tim Pütz-Nagy Péter, Borsos Gábor 6:2, 6:3

pénteken játszották:
Philipp Kohlschreiber-Piros Zsombor 6:7 (6-8), 7:5, 6:4
Alexander Zverev-Nagy Péter 6:2, 6:2