Vágólapra másolva!
Roger Federer nyolcaddöntőbe jutott a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A korábbi világelső, a versenyen második helyen kiemelt svájci játékos a hétfői első fordulóban a német Philipp Kohlschreiberrel találkozott, és rögtön a legelső fogadójátékában elvette ellenfele szerváját, majd ezt az előnyt végig megőrizve szerzett vezetést. A második szettben német riválisa brékelt kétszer, így egyenlített, a döntő felvonás azonban már egyoldalú küzdelmet hozott.

Roger Federer továbbjutott Dubajban Forrás: AFP/Tony Ashby

A 37 éves, húszszoros Grand Slam-tornagyőztes játékos pályafutása során 14. alkalommal győzte le Kohlschreibert úgy, hogy még egyszer sem kapott ki tőle.

Federer - aki először lépett pályára azóta, hogy az ausztrál nyílt teniszbajnokságon címvédőként már a legjobb 16 között búcsúzott - a nyolcaddöntőben a spanyol Fernando Verdascóval találkozik.

Eredmények:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Federer (svájci, 1.)-Kohlschreiber (német) 6:4, 3:6, 6:1
korábban:
Baszilasvili (georgiai)-Hacsanov (orosz, 4.) 6:4, 6:1
Struff (német)-Raonic (kanadai, 7.) 6:4, 5:7, 6:4
Verdasco (spanyol)-Fabbiano (olasz) 3:6, 6:3, 6:2
Fucsovics-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 7:6 (7-5)