Katarból alázták meg a fukar magyar súlyemelő szövetséget

Nagy Péter
Izvorani, 2018. április 1. Nagy Péter a férfi plusz 105 kilogrammos súlycsoport szakításának döntőjében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon, a Bukaresttől 40 kilométerre, északra levő Izvorani településen 2018. április 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement)
Vágólapra másolva!
A magyar sportban sok minden megtörténhet, de olyan, ami az olimpiára készülő két legjobb súlyemelőnkkel, Magát Krisztinával és Nagy Péterrel megesett, szinte példátlan. A sportolók a Katar Kupán indultak Dohában. A Magyar Súlyemelő Szövetség az indulás előtt megfenyegette őket, hogy amennyiben a novemberi világbajnokságon elért eredményüknél 1 százalékkal kevesebbet érnek el, az utazási és szállásköltséget a szövetség a két versenyző klubjának műhelytámogatásából levonja.

Mindez alaposan felpaprikázta a két emelőt, akik hozták is magukat és teljesítették a különfeladatot, azaz nem maradtak el a novemberi eredményeiktől fél százalékkal sem. A poén azonban ezután következett. A katari szövetség elnöke, amikor meghallotta, hogy mi történt, azt mondta, hogy kifizeti a két emelő szállását, azaz vendégül látja Magátot és Nagyot.

"A qatari szövetség elnöke, az én egyiptomi edzőmet ismeri és hallott a helyzetünkről, és úgy gondolta, hogy ezzel próbálnak nekünk segíteni" - írta a Facebookon Magát. Nagy Péter ennél kevésbé volt visszafogott.

Magát Krisztina (középen) sem vallott szégyent Katarban Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

"Sajnos a dobogóra nem fértem fel, igazából egy külön versenyen vettem részt, amit a nyakamba vartak és győztesen jöttem ki. Ahogy mondani szokás, nincsenek véletlenek, a rajtszámom is valószínű ezért volt 1-es!

A magyar súlyemelősport két olyan versenyzőjével szórakozott a hazai szövetség, akik reálisan pályázhatnak a tokiói szereplésre. Reméljük, ezt a történetet örökre elfelejthetjük. Nemcsak mi, hanem Magát és Nagy is.