Vágólapra másolva!
Az angol James Wade 3-2-re nyert a japán Aszada Szeigo ellen a londoni PDC-dartsvilágbajnokság második fordulójában, ám a sikert nem igazán tudta kezelni. Miután megnyerte ellene a második szettet, beleordított az ellenfele arcába, amelyért később elnézést kért.

„Szeretnék bocsánatot kérni Aszada Szeigótól, a szurkolóktól és a PDC-től a tegnap esti cselekedeteimért. Ez a fajta viselkedés távol állt tőlem, éppen ezért

– mondta Wade, aki a mérkőzés után még úgy nyilatkozott, hogy azért ordított a japán arcába, mert lelki fájdalmat szeretett volna neki okozni.

James Wade elnézést kért a viselkedéséért Forrás: Sporting Life

Hozzátette, mielőtt felsétált volna a színpadra,

óriási harcot vívott magával a hipomániája miatt, ami bármikor kitörhet belőle,

ez pedig nála jobban senkit sem bosszant.