Németh Zsanett bronzéremért küzdhet a budapesti birkózó-vb-n

Birkózó-világbajnokság 2018 Budapest, Németh Zsanett
Németh Zsanett hősiesen küzdött az elődöntőben
Vágólapra másolva!
A 76 kilós Németh Zsanett az elődöntőben kikapott a világbajnoki címvédő török Yasemin Adartól a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon. A magyar versenyzőnek az összecsapás elején kifordult a térde, de így sem adta fel a küzdelmet.

A UTE 24 éves versenyzője nem ijedt meg esélyesebb ellenfelétől, aki tavaly legyőzte őt az Eb-döntőben. Németh Zsanett az összecsapás elején 1-0-ra vezetett a török világ- és Európa-bajnok Yasemin Adar ellen, amikor megpróbált levédeni egy aláfordulást, ekkor azonban jobb térde megsérült. A fájdalom sajnos a folytatásban sem múlt el és ez teljesen megpecsételte a mérkőzés kimenetelét. Innentől lépni is alig tudott, azaz esélye sem volt, hogy egyenrangú partnere legyen riválisának, a szünetig 4-1-es hátrányba került.

Németh Zsanett hősiesen küzdött az elődöntőben Forrás: Martin Gabor/Birkózó-világbajnokság 2018 Budapest

A folytatásban láthatólag összeszorított fogakkal küzdött, de nem tudott ráállni a jobb lábára, így egyoldalúvá vált a küzdelem. A harmadik mögékerülés (1-6) után ismét ápolni kellett, de a török ellenfele végig rendkívül sportszerű volt, egyáltalán nem támadta magyar ellenfelét. Némethet érthető passzivitása miatt ismét megintették, ekkor a könnyeivel küzdött, mert tudta, esélye sincs pontot csinálni (1-7). A magyar versenyző végül 10-1-re maradt alul, a meccs végén Adar segítette fel.

„Valószínűleg elszakadt az egyik szalag a térdemben. Amikor aláfordult, éreztem, hogy kiugrott a helyéről.

– nyilatkozta az M4 Sportnak Németh Zsanett, aki sajnálja, hogy megsérült, mert úgy érezte, komoly esélye volt a győzelemre. Arról, hogy vállalja-e a szerdai bronzmérkőzést, még nem tudott nyilatkozni.

"A sérülésig nagyon jól birkózott"

- mondta keserűen az MTI-nek Ritter Árpád szövetségi kapitány. "Az volt a taktika, hogy ne adjon neki könnyű pontokat, figyeljen a jobb kezére. Tudtuk, merre szeret indítani, Zsani pedig egészen a szerencsétlen esetig remekül megoldotta a feladatot, nagyon sajnálom."