Simon Yates (GBR - Mitchelton - Scott) Podium during the 73th Edition of the 2018 Tour of Spain, Vuelta Espana 2018, 20th stage Andorra Escaldes Engordany - Coll de la Gallina 97.3 km on September 15, 2018 in Spain - Photo Luca Bettini / BettiniPhoto / DPPI
Vágólapra másolva!
A brit Simon Yates nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyt.
A Mitchelton-Scott 26 éves versenyzője pályafutása során először diadalmaskodott háromhetes viadalon. Ezzel a Vuelta első, 1935-ös megrendezése óta először fordult elő, hogy egy ország versenyzői sorozatban öt nagy körversenyt megnyertek: a szintén brit Chris Froome tavaly a Tour de France-t és Vuelta a Espanát, idén a Giro d'Italiát követően ünnepelhetett, míg a nyári Touron Geraint Thomas diadalmaskodott.
Yates mögött összetettben másodikként a hazai közönség előtt szereplő Enric Mas, míg harmadikként a kolumbiai Miguel Ángel López zárt.
A 3271,4 kilométer össztávú Vuelta pontversenyét a spanyol Alejandro Valverde, hegyi pontversenyét pedig a belga Thomas De Gendt nyerte, míg a legjobb csapat díját a Movistar érdemelte ki.
A vasárnapi záróetapon az olasz Eli Viviani bizonyult leggyorsabbnak a sprintbefutóban.
Eredmények: 21. (utolsó) szakasz, Alcorcón-Madrid, 100,9 km: 1. Elia Viviani (olasz, Quick-Step Floors) 2:21:28 óra 2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) azonos idővel 3. Giacomo Nizzolo (Trek-Segafredo) a. i.
Az összetett végeredménye: 1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 82:05:58 óra 2. Enric Mas (spanyol, Quick-Step Floors) 1:46 perc hátrány 3. Miguel Ángel López (kolumbiai, Asztana) 2:04 p h. 4. Steven Kruijswijk (holland, LottoNL-Jumbo) 2:54 p h. 5. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 4:28 p h.
A Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny győztesei 2008 óta:
2008: Alberto Contador (spanyol) 2009: Alejandro Valverde (spanyol) 2010: Vincenzo Nibali (olasz) 2011: Juan Jose Cobo Acebo (spanyol) 2012: Contador 2013: Chris Horner (amerikai) 2014: Contador 2015: Fabio Aru (olasz) 2016: Nairo Quintana (kolumbiai) 2017: Chris Froome (brit) 2018: Simon Yates (brit)
A Vuelta többszörös bajnokai: 4: Roberto Heras (spanyol - 2000, 2003, 2004, 2005) 3: Tony Rominger (svájci - 1992, 1993, 1994) Alberto Contador (spanyol - 2008, 2012, 2014) 2: Gustaaf Deloor (belga - 1935, 1936) Julián Berrendero (spanyol - 1941, 1942) José Manuel Fuente (spanyol - 1972, 1974) Bernard Hinault (francia - 1978, 1983) Pedro Delgado (spanyol - 1985, 1989) Alex Zülle (svájci - 1996, 1997)