Vágólapra másolva!
A nőknél már kialakult az elődöntő párosítása az All England Clubban. Serena Williamsre német napok várhatnak Wimbledonban. A legjobb négy között Julia Görges ellen lép pályára csütörtökön, győzelem esetén Angelique Kerber következhet, feltéve, hogy a korábbi világelső megállítja Jelena Osztapenkót.

A wimbledoni bajnokság 8. napján a nőké a főszerep, férfi egyesben nem rendeznek mérkőzést, ha minden az eredeti program szerint alakul. Az idén

a 2-es pálya nézői kaptak egy kis ajándékot,

mert Juan Martin del Potro mérkőzése nem fejeződött be a sötétedés miatt hétfőn este. Gilles Simon, némi meglepetésre megnyerte a 3. szettet 7:5-re, így 7:6, 7:6, 5:7-tel térhettek nyugovóra. Ennek Rafael Nadal örülhetett, mert szerdán ő találkozik a győztessel. Az argentin és a francia kedden is elütögetett még 70 percig, így végül 4 óra 24 perces csata lett a párbajukból. A 4. játszmát megint 7:6-ra nyerte a dél-amerikai, bár 5:4-nél is volt négy meccslabdája adogatóként. A túlórázás biztosan nem segíti Nadal ellen, komoly kihívás innen regenerálódni.

Már voltam kezelésen, úgy érzem, rendben leszek, bírni fogom. Ez egy teljesen más meccs lesz Rafával, mint néhány hete a Roland Garroson. Igyekszem az adogatójátékaimat biztosan hozni, tenyeressel és fonákkal is keményen ütni. Ha le akarom őt győzni, akkor

gyakran kell mennem a hálóhoz, és ki kell használnom a lehetőségeimet.

Mindenki tudja, hogy Roger és Rafa a két nagy esélyes az idén Wimbledonban, de a másik hat játékos is küzd a nagy célért. Soha nem tudhatjuk, talán pont az idén lesz meglepetés” – vélekedett Juan Martin del Potro, aki pályafutása során másodszor jutott negyeddöntőbe Wimbledonban. Legutóbb 2013-ban az elődöntőben kapott ki Novak Djokovictól (7:5, 4:6, 7:6, 6:7, 3:6).

Maradva még az alsó ágnál, érdemes több figyelmet szentelni Novak Djokovicnak. A 31 éves szerb nem véletlenül nyert háromszor Wimbledonban, ráadásul kétszer Roger Federert (2014-15), egyszer Rafael Nadalt győzte le a döntőben (2011).

Ez volt a jellemző Indian Wellsben, Miamiban és a salakos szezon nagyobbik részében. Vissza kellett térnem az alapokhoz. Annyi labdát kellett ütnöm, amennyit csak bírtam, hogy visszajöjjön az érzés. Pszichológiailag sem volt könnyű helyzet. Több mint tíz éven át tartoztam a top 3-ba, furcsa, frusztráló érzés hátrébb kerülni a ranglistán. De bíznom kellett a fejlődésben. Ez a folyamat még most is tart, de az elmúlt másfél hónapban már sokkal jobban néznek ki a dolgok” – magyarázta még hétfő este Novak Djokovic.

A női negyeddöntő mezőnyének egyik érdekessége, hogy Serena Williams eddig 90 egyéni mérkőzést nyert Wimbledonban, a maradék hét, még versenyben lévő játékos összesen 95-öt.

Egy hete még arról beszéltek, hogy jó döntés volt-e a világranglistán jelenleg 181. Serena Williamst a kiemeltek listájára tenni. Most úgy szól a kérdés, ki állíthatja meg a 36 éves, tavaly szeptemberben szült édesanyát abban, hogy megnyerje nyolcadszor is a legendás Venus Tavirózsa-tálat, ami a 24. Grand Slam-serlege lenne.

Serena Williams már 90 egyéni mérkőzést nyert meg Wimbledonban Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kota Kawasaki

Soha nem fordult még elő Wimbledon történetében, hogy az első tíz kiemelt közül egy sem jut el a negyeddöntőbe. Az idén ez is megtörtént, de senki nem kérdőjelezte meg, hogy azok maradtak versenyben, akiknek ott a helyük. Még csak azt sem lehet mondani, hogy amolyan futottak még játékosok alkotják a legjobb nyolc mezőnyét. Három Grand Slam-bajnok (Serena Williams, Angeligue Kerber és Jelena Osztapenko) és a többiek is jó füves pályás teniszezők. Ezen a szinten már a vesztesek is 281 ezer fonttal gazdagodnak, de az elődöntő már 562 ezret ér (210 millió forint).

A centeren a második felvonásban jött Serena Williams és a WTA Tour egyik legcsinosabb reprezentánsa, a 26 éves Camila Giorgi. A szőke, törékeny olasz még játszmát sem nyert a korábbi három találkozójukon, de most egy

szinte tökéletes első szettet produkált.

Nagyszerűen adogatott, és az alapvonalról többször legyorsította az amerikait. Meglepő volt látni, hogy az itáliai ritmusa, sebessége túl nagy kihívást jelentett az amerikainak. Azért az várható volt, hogy ez nem marad így, és

Serena Williams megtalálja a megoldást.

A 6:3-ra elvesztett első szett után a korábbi világelső jobban vigyázott az adogatójátékaira, és egy-egy alkalommal brékelni tudta a folytatásban már többet hibázó Giorgit, így a vége 1 óra 43 perc alatt 3:6, 6:3, 6:4 lett.