Vágólapra másolva!
Telt házas gálával vonul nyári pihenőre a Felix Promotion International, amely június 2-án Várpalotán rendezi az idei szezon első felének utolsó eseményét. A program kellően ünnepinek ígérkezik, a fehérvári triumvirátus mellett szorítóba lép a cirkálósúly magyar bajnoka, és Bacskai Balázs is, aki profi pályafutása legnehezebb feladatát igyekszik megoldani.

2016 szeptembere óta már harmadik alkalommal vonja fel zászlaját Várpalotán Magyarország vezető profi boksz istállója. A tavalyi évhez hasonlóan, hallgatva a meteorológusokra, ezúttal is a Gál Gyula Sportcsarnokban nézhetnek egymással farkas szemet a legjobb hazai profi bunyósok, kiegészülve nem egy kiváló határon túli kollégával.

Az est főmérkőzését a veretlen (6-0) középsúlyú magyar bajnok, az amatőrként olimpikon, Európa-bajnok és junior világbajnok Bacskai Balázs vívja, aki eddig valamennyi fellépését rendkívül magabiztosan tudta le, most azonban kétség kívül profi karrierje legnagyobb kihívásával néz szembe. A kihívás Venezuelából érkezik és Jean Carlos Prada a neve.

Kemény teszt vár a veretlen Bacskaira Várpalotán

A Felix Promotion júniusban, szokásához híven, hosszabb nyári szünetet tart, előtte azonban még sort kerít egy igen nívósnak ígérkező gálára. Ha az időjárás kegyes lesz a szervezőkhöz, akkor a várpalotai Thury-vár udvarán léphetnek kötelek közé a legjobb honi profi bunyósok, élükön Bacskai Balázzsal.

Az amatőrként ugyancsak ex olimpikon dél-amerikai bunyós 43 profi meccsen van túl, és nem csak a mérlege (36-6-1) tiszteletre méltó, hanem a tény is, hogy korábban birtokolta a WBA és a WBC regionális övét is a súlycsoportban. Lefordítva magyarra: képzett, jó bokszoló, akinek megvan a rutinja, és a latin-amerikai bokszolókra jellemző hatalmas szíve is. De mindezekről nem tőlünk értesül Benji, hiszen ő maga is tisztában a fenti tényekkel.

„Prada tényleg jó ökölvívó, de egy éve már végigbokszoltam egy tíz menetes mérkőzést, egy másik jó ökölvívó ellen, úgyhogy

Már megszoktam ezeket a számokat" – fogalmazott Bacskai, utalva a Harcsa Norbert ellen vívott első profi mérkőzésére. – Prada egy teljesen más stílusban küzdő ellenfél, mint az eddigi riválisaim, ráadásul fordított alapállású, ami nem kifejezetten a kedvencem.

A találkozó előtti napokban Budapesten készülő venezuelai bunyós hasonlóan optimista, és bízik benne, hogy jóval nagyobb hivatásos rutinja révén a veretlen magyar bajnok fölé kerekedhet.

A nyitó bekezdésben említett székesfehérvári hármast Hegyi Barnabás, Márton Balázs és Törteli Balázs képviseli. Miután Fejér megye székhelye autóval alig negyedórára van Várpalotától, mindhárom bunyós népes szurkolótábor előtt léphet ringbe.

Az elmondottak alapján ilyen Törteli Balázsra (jobbra) számíthatunk Forrás: Csudai Sándor - Origo

A hosszabb kihagyás után visszatérő váltósúlyú Törteli Balázs egy hat menetre kiírt mérkőzésre készül az újvidéki születésű Simon István ellen. Illetve ez így nem is egészen igaz.

„Úgy érzem, sikeresen alakult a felkészülésem, és ezért, reményeim szerint, nem fog végigmenni a mérkőzés.

Bízom benne, hogy olyan mérkőzést vívunk, ami helyet követel magának az M4 Sport képernyőjén."

Hasonló terveket dédelget Hegyi Barnabás is. A középsúlyú bunyós még csak a harmadik profi mérkőzésére készülhet, de az első két fellépésén mutatott látványos bunyója, és villámgyors kiütései máris a főmeccs előtti pozícióba röpítették. A bosnyák Jasmin Dananovic nehéz estére számíthat a Várpalotán.

Hegyi Barnabás két meccs után máris közönségkedvencnek számít Forrás: Felix Promotion

„Nem érdekel az ellenfél személye. Úgy érzem, nem fogom most sem végigbokszolni a mérkőzést... aki ismer, az tudja rólam, hogy az első gongtól kezdve az ellenfél kiütése lebeg a szemem előtt. Nem szoktam puhatolózni! Dananovic is ízelítőt kap ebből rögtön a nyitó menetben. Ha esetleg kibírja, akkor addig folytatom amíg vége nem lesz a meccsnek!" – nyilatkozta Hegyi a mérkőzés előtt.

Lesz még egy kvázi hazai bunyós a palotai ringben. Kiskunmajsai születésű, de évek óta a közeli Balatonalmádiban élő

Darmos József sem szokott adós maradni a nagy küzdelmekkel.

A cirkálósúlyú magyar bajnok ezúttal hat menetes meccsre készülhet egy bosnyák bunyós ellen. A magát és karrierjét újra felépíteni igyekvő Harcsa Norbert – aki az első lépést már meg is tette a jó irányba Szentesen – egy szlovák rivális ellen egyengetheti a formáját, és készülhet a nagyobb kihívásokra.

Harcsa Norbert (jobbra) a következő lépést készül megtenni Forrás: [email protected]/Bill

A Felix Promotion április nagyváradi gáláján megismert kiváló román ökölvívók közül ezúttal három bunyóst láthatnak a magyar szurkolók. Eronim Aradoaie, Cezar Juratoni és Flavius Biea közül utóbbi kettő nemzetközi szinten is kiemelkedő képességű bokszoló, Flavius Biea amatőrként világbajnoki aranyérmet is nyert.

A vállalkozás idei negyedik rendezvényét is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. További információkért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, az exkluzív videós tartalmakért pedig csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

A pénteki mérlegelés: