Gyurta Dániel: Csodagyerekként kezdte, legendaként vonul vissza

148073271 Horizontal
Hungary's Daniel Gyurta celebrates after breaking the world record in the men's 200m breaststroke final swimming event at the London 2012 Olympic Games on August 1, 2012 in London. AFP PHOTO / LEON NEAL / AFP PHOTO / LEON NEAL
Vágólapra másolva!
Tizenöt évesen szinte a semmiből robbant be, hogy aztán majdnem ugyanolyan gyorsan el is tűnjön a sportág egéről. Szerencsére azonban Gyurta Dánielt ennél keményebb fából faragták, és nem csak talpraállt, hanem 2009 és 2015 között hat éven át legyőzhetetlen volt 200 méteres mellúszásban. Olimpiai és világbajnokként, egykori világcsúcstartóként vonult vissza kedden a Komjádi Uszodában.

Gyurta Dániel karrierje talán akkor kezdődött, amikor 1999-ben tízévesen csatlakozott a Széchy-iskolán nevelkedett edző, Széles Sándor csapatához. Ő csiszolta a fiatal tehetség technikáját, aminek gyorsan meg is lett az eredménye: 13 évesen már Gyurta tartotta a 16 éves korosztály magyar rekordját, egy évvel később

négy aranyérmet nyert a felnőtt(!) rövidpályás országos bajnokságon,

újabb egy év elteltével, 2004-ben pedig tagja lett az athéni olimpiára utazó válogatottnak.

Ahol aztán a játékok egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva nem csak bejutott a 200 méteres mellúszás döntőjébe – megdöntve Rózsa Norbert 1992-ben úszott 2:11.23 perces országos csúcsát – hanem ott ezüstérmes lett az olimpiai csúcsot úszó japán szupersztár, Kitadzsima Koszuke mögött.

Gyurta Dániel az athéni dobogón Kitadzsima és Brendan Hansen társaságában Forrás: AFP/Timothy A. Clary

A hirtelen jött sikerek azonban kicsit megbolondították a kamaszt, aki az olimpiáról hazatérve azonnal sztár lett, akit felkapott a média, folyamatosan szerepelt, aminek a "csúcsát" a Barátok Köztben vállalt cameo jelentette. Széles Sándor ekkor már a sokadik ultimátumot intézte hozzá, miszerint vagy az uszoda, vagy a celeb lét, a kettő együtt nem megy.

Szerencsére a még mindig csak 18 éves fiatalember az úszást választotta. Elkezdte a felkészülést a pekingi olimpiára, és a 2007-es debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon új Európa-csúccsal nyert aranyérme egyértelműen jó irányba mutatott.

Pekingben az előfutamban mindjárt úszott egy új olimpiai rekordot (2:08.68),

azonban a három, nem éppen élsportolóként eltöltött év, itt megbosszulta magát: az elődöntőben már csak az ötödik idő volt az övé, ahogy a döntőben is az ötödik helyen végzett. Pedig, ha „csak" ezt az olimpiai rekordot megússza, akkor megint második lett volna Kitadzsima mögött.

Ez viszont már így is egyértelmű jelzés volt, hogy érdemes folytatni, és a Széleshez csatlakozó, Kovácshegyi Ferenc és Wirth Balázs irányításával egy szisztematikus építkezés vette kezdetét. Ennek első állomása volt, hogy 2009-ben Rómában Európa-rekorddal megnyerte első világbajnoki aranyát 200 mellen.

Széles Sándor (b) és Kovácshegyi Ferenc évekig irányították együtt Gyurta Dániel felkészülését Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ezt követően hat évig nem tudták legyőzni ezen a távon! 2011-ben megvédte világbajnoki címét és ugyan a 2:08.41 perc még csak egyéni rekord sem volt, talán az aranyéremnél is többet jelentett, hogy egy évvel a londoni olimpia előtt

legyőzte a kétszeres ötkarikás címvédőt, Kitadzsimát, megtörve a japán úszó verhetetlenségének mítoszát.

Ezek után már nem is a japán, hanem maga Gyurta volt a 2012-es londoni olimpia legnagyobb esélyese 200 méter mellen, és be is söpörte az aranyérmet. Méghozzá őrületesen nagyot, 2:07.28 perces világrekordot úszva, tizenöt századdal megelőzve a hazai medencében igyekvő Michael Jamiesont.

Nem csupán tizenkét év elteltével nyert újra olimpiai aranyat magyar úszó (2000, Sydney, Kovács Ágnes, ugyancsak 200 méter mellen), de csatlakozott a Szabó József (1988, Szöul), Rózsa Norbert (1996, Atlanta) kettőshöz is, a 200 mell magyar olimpiai bajnokainak sorához is.

Az év végén pedig átvehette a Fair Play-díjat, miután

az olimpia előtt néhány hónappal elhunyt norvég úszónak, egyben barátjának, Alexander Dale Oennek ajánlotta, sőt el is vitte a családjának az olimpiai aranyérem másolatát.

2013-ban sorzatban harmadszor is világbajnok lett 200 mellen, ráadásul megúszta élete legjobb idejét, a 2:07.23 percet, valami azt súgja, nagyon sokáig nem fogják ezt az időt itthon megdönteni.

Gyurta Dániel a barcelonai vb-döntőben úszta élete legjobbját Forrás: Presse Sports/Martin

Ekkor kezdett el a sportdiplomácia felé tekintgetni, még ebben az évben bekerült a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) testületébe, majd az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába is. Ezt követően viszont lassan elmaradtak a győzelmek. A dohai rövidpályás vb-siker volt az utolsó aranyérem. Az igazi figyelmeztetés a 2015-ös kazanyi világbajnokságon jött, amikor 100 méteren az előfutamból sem jutott tovább, de ekkor még lehetett azzal menteni a helyzetet, hogy igazából a 200-ra készül, és a rövidebb távot már elengedte. 200-on végül bronzérmes lett, de majd' négy tizeddel lemaradva a német Marco Kochtól.

A 2015-ös kazanyi vb-re ugyan még kiutazott Széles Sándor, de az úszó felkészülését már többnyire nem ő irányította. A szakember súlyos betegsége, folyamatos kórház kezelései rányomták a bélyegét Gyurta felkészülésére is, aki totális betlit terített a riói olimpián, de úgy is mondhatjuk, hogy hihetetlenül peches volt.

100 méteren szétúszást követően maradt le az elődöntőről, 200-on pedig 17. lett, két századdal lemaradva az utolsó elődöntős helyről.

A brazíliai két hét egyetlen igazi sikere az volt, hogy bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, azaz nyolc évre teljes jogú tagja lett a szervezetnek.

Ahogy visszavonulásának bejelentésekor fogalmazott, ekkor még nem fordult meg a fejében a visszavonulás gondolata, inkább új edzője, Nagy József irányításával elkezdett a 2017-es budapesti vizes vb-re, távlati terveiben azonban még a 2020-as tokiói olimpia is szerepelt. A Duna Arénában azonban megint rossz lapokat húzott, 100-on csak 26., míg 200-on 17. lett, azaz újra csak egy hajszállal maradt le a továbbjutásról. Ez a kudarc azonban már láthatóan megviselte, a decemberi koppenhágai rövidpályás vb-re még felkészült, de ott már végképp elment mellette a mezőny – ekkor döntötte el, hogy nincs tovább.

Gyurta Dániel a Komjádi Uszodában jelentette be visszavonulását Fotó: Polyák Attila - Origo

A karrier végső számvetése azonban minden kudarc ellenére, nem csupán pozitív, de egyenesen ragyogó: Gyurta Dániel olimpiai bajnokként, az egyetlenként, aki sorozatban háromszor tudott világbajnokságot nyerni 200 mellen, korábbi világcsúcstartóként egyértelműen ott van a legnagyobbak között,

csak idő kérdése, hogy mikor kerül be a sportág hírességeinek csarnokába.

Ha pedig a sportdiplomáciában is olyan sikeres lesz, mint a medencében volt, akkor egy újabb szép karrier elé néz.