Vágólapra másolva!
Azt már egy ideje tudni, hogy Hosszú Katinka és edzője-férje, Shane Tusup válnak, a sport viszont valamilyen formában továbbra is összeköti őket, legalábbis a Magyar Idők információi szerint.

Hosszú és Tusup kapcsolata még decemberben romlott meg, azóta mindenkit az foglalkoztat, hogy ki lesz a háromszoros olimpiai bajnok úszónő edzője. Hosszú sokáig nem is edzett, és amikor edzett is, akkor sem Tusuppal – aki eközben minden hónapban felvette a fizetését.

Valamilyen kapcsolat marad köztük Fotó: Polyák Attila - Origo

Tudni kell, hogy a KEP (Kiemelt edzői program) kedvezményezettjeit az adott sportági szakszövetség – jelen esetben a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) – javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Edzők Társasága jelöli ki.

A lap MÚSZ-tól szerzett információja értelmében néhány napja a két utóbbi testület érdeklődött a szövetségnél, vajon ki irányítja mostanság Hosszú szakmai munkáját, és a kérdést a sportági testület e-mailben továbbította az úszónőnek azzal, hogy február 27-én 16.00 óráig választ vár rá.

A határidő lejárta előtt másfél órával jött a válasz:

az edzéseket időszakosan még mindig Tusup irányítja.