Vágólapra másolva!
Elérkezett a rájátszás ideje a 2018-as Spring Splitben. Míg Európában hatalmas verseny folyt az utolsó playoff helyekért, addig az amerikai bajnokságban csupán a kiemelésekről döntött a kilencedik játékhét. A Schalke kétszer is vereséget szenvedett, így nincsenek ott az értékes világbajnoki pontokat és a Mid Season Invitational szereplést is érő tavaszi versenyben.

Az H2K hihetetlen feltámadása sem volt elég az elődöntőhöz

Öt játszmára volt szükség, hogy eldőljön a hétvége talán legjobb mérkőzésének ígérkező Vitality-H2K, pedig az H2K rájátszás szereplése is kérdéses volt egészen az utolsó hét végéig, hiszen rettentő gyengén kezdték a Spring Splitet és tetemes hátrányból kellett felkapaszkodniuk. Miután az utolsó öt meccsükből négyet sikerült megnyerniük, majd a kilencedik héten megverték a rivális Schalkét és a ROCCAT csapatát is, biztosították helyüket a legjobbak között.

A Vitality ezzel szemben remekül kezdte a splitet és annak ellenére, hogy három rookie játékos is van a csapatban sokáig úgy tűnt, hogy ők lehetnek a befutók. A split végére azonban elfogyott a kezdeti erő és egyre többen kiismerték a korai vezetésekre épülő játékstílust, kis ideig még a rájátszás helyük is veszélyben volt, de az első helyről néhány hét alatt egészen a negyedikig csúsztak vissza és így lemaradtak a szabad hétről.

A Vitality három rookie játékossal is továbbjutott Forrás: Riot Games

A rájátszás több szempontból is érdekesnek bizonyult, hiszen idén még nem láttuk ezeket a csapatokat BO5 szériákban, csupán BO1 meccseket játszottak egymás ellen, ezért nehéz volt megjósolni, hogy a három győzelemig tartó sorozatból kik jöhetnek ki jobban, melyik csapatok képesek alkalmazkodni az adott szituációkhoz.

Az első játszmát felosztották egymás között a csapatok és mindkettő igen simának tűnt. A harmadikon sokáig úgy tűnt, hogy simán hozza majd a Vitality, de az H2K megkezdte a felzárkózást és rövid ideig még a vezetést is megszerezték, de Minitroupax és Jactroll, a Vitality bot laneje pokoli erősnek tűnt és sikerült megnyerniük a harmadik mapet és ezzel megszerezniük az összetett vezetést.

illusztráció Forrás: Riot Games

Az H2K ezután ismét kiegyenlítette az állást és kikényszerítették az ötödik, mindent eldöntő játszmát, ráadásul meglehetősen könnyedén. Az ötödik map azonban ismét a Vitality-nek kedvezett, akik a huszadik percben tetemes előnyre tettek szert és onnantól nem is néztek hátra és kvalifikálták magukat az EU LCS elődöntőjébe, ahol az első kiemelt Fnatic lesz majd az ellenfél.

A hétvége másik európai mérkőzésén az esélyes Splyce nagyon simán, 3-0-as összesítésben búcsúztatta a ROCCAT csapatát, akik úgy tűnik BO1-es meccseken még tartani tudták a tempót, de itt már kevés volt ehhez a teljesítményük. A Splyce roppant erősnek tűnik, ők magasan a legjobb makró játékkal rendelkező csapat, akik képesek lehetnek megverni bárkit. Xerxe egyértelműen a csapat húzóembere, de a bot lane is nagyon jól teljesít. A Splyce pénteken játszik a döntőbe jutásért a G2 Esports-szal.

Idén, az NA LCS történetében először rendeznek döntőt a TSM nélkül

A Clutch Gaming hatalmas meglepetésre 3-1-es összesített eredménnyel ütötte ki a Team SoloMid-et az amerikai LCS rájátszásának első körében. Ez azért is hihetetlen bravúr, mert eddig erre senki nem volt képes, a TSM pedig minden évben eljutott a döntőig.

A Clutch Gaming bejutott az NA LCS elődöntőjébe Forrás: Riot Games

A TSM kezdte jól a mérkőzést be is húzták az első mapot, de ezután a Clutch Gaming megállíthatatlan volt és zsinórban nyerték a következő három játszmát, ezzel bebiztosítva helyüket a Spring Split elődöntőjében, ahol majd a 100 Thieves ellen kell megmutatniuk, hogy nem egyszeri csodáról volt szó és az is biztos, hogy idén egy teljesen új, eddig még nem látott csapat jut be a döntőbe.

Az NA LCS másik húzóneve a Cloud9 is elköszönt a Spring Splittől, miután az amerikai sztárcsapat - a Team Liquid - nagyon könnyedén, 3-0-ra győzte le Jensenéket. A TL a szezon előtt a bajnokság egyik esélyesének tűnt, de az alapszakasz során végig felemás teljesítményt nyújtottak.

A Cloud 9 teljesen felkészületlenül érkezett a fontos meccsre és az utóbbi hetekben tőlük megszokott gyenge játékot hozták. A Team Liquid ADC-jével annyira nem tudtak mit kezdeni, hogy Doubleliftet három játszma alatt egyszer sem sikerült megölni, ami eléggé hihetetlennek tűnik az amerikai bajnokság negyeddöntőjében. A Liquid az Echo Fox ellen játszik majd szombaton és jelenleg ők tűnnek a mérkőzés esélyesének, ugyanakkor az első kiemelt Echo Foxot sem szabad lebecsülni.

Bjergsen és a TSM már biztosan nem lesz a döntőben Forrás: Riot Games

Szenvednek a tavalyi évben világbajnoki döntőt játszó csapatok

Az SKT, a Telekom nevével fémjelzet gárda éveken át meghatározó szeplője volt a League of Legends versenyeknek és első sorban a világbajnokságnak. Soraiban tudhatják minden idők legjobb játékosát Fakert, akivel hihetetlen sikereket értek el az elmúlt években. Másik kézről ott a KSV, akik tavaly még Samsung néven voltak ismertek. Olyan játékosokkal rendelkeznek, mint Crown, a világ egyik legjobb mid lanere, valamint Ambition, az ESPN 2017-es év esportolója.

A közös bennük, hogy mindkét csapat jelen volt a tavalyi League of Legends világbajnoki döntőben - amelyet akkor a Samsung nyert meg - idén viszont szenvednek a gárdák. Crown teljesítménye hatalmasat zuhant, de ha csak a statisztikákat nézzük, akkor Ambition sincs a csúcson. Az SKT másfelől elfogadható egyéni teljesítményei mellet pocsék csapatjátékot tud csak felmutatni, egyáltalán nincs meg az összhang a játékosok között, Faker pedig gyakran túlvállalja magát.

Lee "Crown" Min-ho a KSV mid lanere Forrás: Riot Games

Az SKT és a KSV rájátszás szereplése nem sokon múlott, sőt, miután kikaptak a kilencedik héten a Rox Tigers-től, úgy tűnt a KSV idén be sem jut a playoffba, hiszen a Tigers azonos mérleggel állt egy meccsel az alapszakasz vége előtt.

A 2-1-es vereség után az egész KSV sokk alatt volt, majd a Kingzone is megverte őket, így az utolsó héten elvesztették mindkét meccsüket, a sorsuk pedig innentől nem a saját kezükbe volt. Crown a csapat egyik legjobb játékosa a tenyerébe temette arcát, miközben KSV edzője vigasztalni próbálta, az előző év sztárja a teljes összeomlás szélén állt, akárcsak a kevesebb mint egy éve világbajnokságot nyerő csapat.

A Rox Tigersnek innentől csak a Jin Air Green Wingst kellett megvernie ahhoz, hogy megelőzzék a KSV-t és megszerezzék az utolsó rájátszás helyet, de ez nem sikerült nekik.

Sajnos azonban nem látok rá reális esélyt, hogy idén bármelyikük ott lehet az LCK döntőjében, hiszen az előttük lévő három csapat klasszisokkal erősebb náluk. Az Afreeca Freecs bárkit képes megverni, a Kingzone Dragonx külön ligát képvisel, a KT Rolster pedig jelenleg szintén jobb csapat, mint a KSV vagy az SKT. A tavalyi világbajnokság döntőjének résztvevői szombaton reggel 9 kor játszanak egymással. A továbbjutó a KT Rolster ellen folytatja majd.

Lee "Faker" Sang-hyeok, az SKT mid lanere Forrás: Riot Games, Fomós

A kínai csapatok között is vannak MSI esélyesek

Kínát sokszor elfelejtjük és általában csak a világbajnokság vagy a Mid Season Invitational előtt emlékszünk meg róluk, idén viszont más a helyzet, mert néhány csapatuk komoly fejtörést okozhat a legerősebb koreai gárdáknak. Az ugyan köztudott, hogy jelenleg az LPL a világ második legerősebb bajnoksága, de azt is hozzá kell tenni, hogy a szakadék az LCS és az LPL között hatalmas, viszont az utóbbi kezdi utolérni a mindenki által nagyra tartott Koreát.

A legerősebbnek jelenleg az LPL-t vezető Invictis Gaming tűnik, ahol a statisztikai szörnyetek Seng "RooKie" Eui.jin a mid laner, aki kis túlzással jelenleg egy szinten van a Kingzone sztárjával Bdd-vel. A csapat carryje JackyLove is hatalmas Splitet tudhat maga mögött.

A második helyen álló Snake eSports és a harmadik Rogue Warriors is nagyon erős csapatok, persze jelenleg senki nem tudja felvenni a versenyt az Invictus-szal, de ez a rájászsára változhat. Az idei MSI-on nagyon figyelni kell a kínai csapatokat és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamelyikük a döntőbe kerül majd.