Vágólapra másolva!
A szombati Magyar Ring profi ökölvívó gálán a Felix Promotion veretlen középsúlyú bunyósa, Harcsa Norbert nyolcadik meccsén is győzelemre készül. 

A 29 éves egykori amatőr válogatott klasszis eredetileg egy olasz ellenfélre készült, ám a talján ökölvívó a hét elején betegségre hivatkozva lemondta az összecsapást. Így Harcsa az eredetileg is elsőszámú tartalékként készenlétben és edzésben lévő Kovács Ákos (2 győzelem, 1 vereség) ellen fog kö telek közé lépni.

Harcsa Norbert Forrás: billbullster@gmail.com/Bill

„Teljesen mindegy, hogy ki lesz az ellenfelem, mert profi pályafutásom legnehezebb felkészülésén vagyok túl - mondta Harcsa Norbert azt követően, hogy megtudta, az olasz nem utazik el Magyarországra, hogy megküzdjön vele. - Lent lehettem a válogatott mátraházi alapozásán is.

Szeretnék látványos győzelmet aratni, hogy a kritikus hangok is egy kicsit lecsendesedjenek."

A rendezvény főmérkőzésén Kovács Zoltán az olasz Nicola Cipolletta ellen védi WBO Europe övét. Kötelek közé lép még a cirkálósúlyú WBO nemzetközi bajnok Szellő Imre, a váltósúlyú Magyar bajnok Törteli Balázs, Darmos József, Kis Máté és Kispál Zoltán.

A rendezvényre a jegyek elővételben elfogytak, de az M4 Sport élőben közvetíti az eseményt február 18-án, szombaton, 22 órai kezdéssel.