Vágólapra másolva!
A fővárosi Vigadóban megkezdődött a nyári vizes világbajnokság önkénteseinek felkészítése. A több száz, láthatóan lelkes jelentkező két hatalmas termet töltött meg. Lelkesedés, elhivatottság felkészültség, bizalom és türelem voltak és lesznek a jelszavak. És persze a mosoly, ami nélkül nem lehet sikeres minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a nyári budapesti vizes világbajnokság előkészítése. A Vigadóban több száz önkéntes és szervező vett részt a Bp2017 Önkéntes Program képzésén. A patinás épületben két hatalmas termet töltöttek meg azok, akik részesei szerettek volna lenni az eddigi legnagyobb magyarországi sporteseménynek.

Vasárnap délelőtt a szokásosnál jóval több fiatal toporgott az előcsarnokban, sejthető volt, hogy a nem a Csárdás királynő díszelőadására érkeztek. A regisztráció után átvehettek egy önkéntes csomagot, amiben a vizes vébé logójával ellátott mappa, jegyzettömb, kulacs és toll várt új gazdájára - olyan holmik, amelyeknek nagyon is hasznát veszik majd a munka során.

Megtelt a Vigadó nagyterme Forrás: Origo

A versenyzőket, vendégeket és szurkolókat kalauzoló önkéntesek munkája sokkal összetettebb, mint azt első ránézésre gondolnánk. A szervezők célja, hogy a világbajnokság valamennyi helyszínén lelkes és jól felkészült önkéntesek segítsék a látogatókat és résztvevőket. Nem elég tehát egy (vagy éppen több) nyelvet beszélni: tisztában kell lenni a helyszínekkel, azok adottságaival, megközelítésük módjával, a szolgáltatásokkal, illetve a nemzetközi protokollal ugyanúgy, mint a világ minden tájáról érkező vendégek közötti kultúrális különbségekkel.

Az esemény moderátora, Kembe Sorel személyes athéni emlékekkel átszőtt köszöntője után, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mondott lelkesítő beszédet a heroikus munkával két év alatt felépített helyszíneket, a világbajnokság gazdasági jelentőségét, és nem utolsó sorban a sikeres rendezéssel járó büszkeséget kiemelve.

Egy nyitott, empatikus csapat tagjaiként lehettek részesei a világ egyik legnagyobb sporteseményének, melynek egyik legfontosabb szereplői lesztek" – mondta a barcelonai olimpián ezüstérmet szerző korábbi hátúszóból lett sportvezető, politikus.

– szerénykedett a pódiumra lépő Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke, és a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke, aki ezúttal rövidre fogta a köszöntőt, de azért belefért a világbajnokság majdani sikereinek megelőlegezése.

Bizalom, hitelesség, felkészültség

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, mint az önkéntesek képzésenek „gazdája" szólalt föl. Az intézmény tanárai készítik fel ugyanis a fiatalokat a nagy feladatra. „Négy-öt órát is tudnék erről a témáról beszélni, de csak tizenöt percet kaptam" – nyugtatta meg azokat a rektor, akik tudják, hogy mélységesen igaz a mondat első része.

Mocsai Lajos a TE rektoraként tartja kézben az önkéntesek képzését Fotó: Szabó Gábor - Origo

Beszédében a kommunikáció szinvonalát („az ember maga a stílus"), a bizalom kialakítását, a felkészültséget (naprakész tudás a lehető legszélesebb területen), a hitelességet, a fegyelmet, az egy irányba mutató kreativitást és a személyiség jelenlétét emelte ki. „Legalább három és fél ezer egyéniség lesz ott a vébén (valójában még ennél is több - lásd keretes anyagunkat lentebb), de nekik egy irányba kell mutatniuk, ugyanazt a célt kell szolgálniuk egy közösség tagjaként."

A felszólalók sorát záró Szántó Éva, a szervezésért felelől Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője egy rövid történelmi visszatakintés után vázolta a világbajnokság programját (előbb az „elit", majd a master vb-nek lesz házigazdája Budapest).

– mondta Szántó Éva, utalra arra, hogy most nem az adott szakági szövetség irányítja a szervezési munkákat, hanem a Seszták Miklós fejlesztési miniszter által irányított, a kormány megbízásával működő testület.

Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kormány felének felsorolása akár ijedelmet is kelthetett volna, de talán inkább megnyugvásul szolgált, hogy a legmagasabb szinte felülegyelik a sikeres rendezést. "Minden területnek megvan a maga a felelőse, de mátrix szerűen működő rendszerben minden terület összefügg" - mondta Szántó Éve felsorolva a biztonságért, szolgáltatásokért, kommunikációért és egyéb területekért felelős vezetőket.

Szántó Éva az Origo kérdése válaszolva elmondta, hogy

több mint 8 ezren jelentkeztek önkéntesnek több mint 90 országból, ami hatalmas szám,

de az önkéntesek szűrése folyamatosan zajlik.

Az önkéntességben van egy természetes lemorzsolódás a jelentkezéstől az esemény kezdetéig, de a feladatokhoz való affinitás, a rátermettség is szempont. Nagyon fontos az önkéntesek idegen nyelv tudása - mondta az ügyvezető.

Az első általános képzést további elméleti, kerületenkénti képzések követik online elérhető tanagyagokkal.

A FINA-világbajnokságon közel 7000 hivatalos személyről (versenyzők, edzők, kísérők) kell gondoskodni, míg az azt követő

masters világbajnokságon 12-14 ezer résztvevőt várnak

- csak összehasonlításul: a nyári olimpiákon 10 500 főben van maximalizálva az indulók száma. Az önkénteseknek közel harminc különböző területen lesz dolguk, ezek közül mindenki korábban kiválaszthatta a kedvére valót. A FINA Büro, azaz a vizes sportok nemzetközi szövetségének legfelsőbb vezetésének minden tagja külön kísérőt kap, ez, természetesen kiemelt felelősséggel járó feladat lesz.

Ha ez még nem lenne elég,

a világbajnoksággal egyidőben tartják a FINA tisztújító kongresszusát, amit egy közel ezer fősre tervezett gálavacsora zár majd le.

„2016 júniusában készült el az a felület, amin keresztül az önkéntesek beadhatták a jelentkezésüket – mondta el az Origónak dr. Perényi Szilvia az önkéntes program igazgatója. – Kezdetben egy nagyon szisztematikus és célirányos toborzást folytattunk, mert tudtuk, hogy hol vannak azok a sejtek, ahol érdeklődés van. Szeptemberre megvolt a rendezéshez szükséges minimális létszám, azaz 3500 jelentkező – ez a szám mára 8000 fölé nőtt."

Önkéntes azokból lehet, akik végigcsinálják a cikkünkben is részletezett két lépcsős (általános és terület specifikus) programot, illetve, akik kellően elkötelezettek. „A jó önkéntes lelkes, elkötelezett és kitartó. Aki esetleg az elején még nem ilyen az az esmény végére ilyen lesz." Persze fontos a nyelvtudás, a jelentkező szakmájából hozott kompetencia, és az sem hátrány, ha valaki volt már önkéntes hasonló eseményen, akár idehaza rendezett úszó vagy vízilabda világversenyen, akár külföldön, például egy olimpián. A jelentkezési felület még mindig nyitva áll, azaz még bárki pályázhat megjelölve azokat a területeket a sportágankénti harminc lehetőség közül, amelyiken dolgozni szeretne. Hogy ki hová fog végül kerülni, az majd májusban dől el. „Addig mindenki szabadon módosíthatja az adatait, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy, akinek már van személyes fiókja, az ne felejtse el újra aktiválni, hogy célba érjenek az értesítések."

„Mindenkinek a munkája egyformán fontos, nincs fontosabb és kevésbé fontos önkéntes. A sok ezer segítő munkája teszi sikeressé a végeredményt."

A vb-uszoda mellett, a margitszigeti atlétikai centrumban és a balatonfüredi (itt lesz a nyíltvízi úszás) Tagore-sétányon egy-egy élménypark várja majd a szünnapokon programokat, vagy éppen a szurkolásba belefáradó vendégeket.

Ismerjük meg munkahelyünket

A beszédeket követően a vizualitás vette át a főszerepet: egy angol nyelvű kisfilmből ismerhették meg a leendő önkéntesek a világbajnoksá öt helyszínét.

Szántó Dávid, korábbi televíziós sportriporter ezúttal a világbajnokság sportigazgatójaként fogott mikrofont, és csinált kedvelt könnyed sztorizgatással a nyári munkához, majd bemutatta az egyes sportágak (úszás, szinkronúszás, vízilabda, műugrás, óriás toronyougrás és nyíltvízi úszás) versenyigazgatóit, akik az adott sportágak helyszíneinek "teljhatalmú urai" lesznek.

Utolósként a master világbajnokság koordinátora, Sydney vízilabdázó olimpiai bajnoka, Vári Attila vette át a szót, és mutatta be az eseményt irányító csapatot, felhívva a figyelmet, hogy itt talán még felkészültebbnek és még körültekintőbbnek kell lenniük az önkénteseknek, mert az ide érkezők - szemben az elit-vb-vel - nem csak egy-egy versenyre jönnek, hanem nyaralni, megismerni Budapestet, Magyarországot.