Tehénvérplazma és cukor tette rendbe a magyar teniszcsillag vállát
Ritkán beszélünk arról, hogy egy profi sportolónak, vagy annak készülő fiatalnak, milyen megpróbáltatásokat, szenvedéseket kell megélnie, hogy a csúcsra érjen, vagy legalább esélye legyen oda felérni. Ráadásul vannak sportágak, ahol hatalmas szakadék tátong a profi és az utánpótlás között. Az átlépéshez a felnőttek közé hosszú évek kemény munkája, kitartás, egészség és szerencse kell. Az egyik legtehetségesebb magyar teniszező, Valkusz Máté egy éve kezdte járni ezt az utat, de egy makacs sérülés megállította.
Egy fiatalon sikeres teniszező életében a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a junior korszak után, hozzászokva a Grand Slamek csillogó világához, mennyi idő alatt tud a felnőttek között legalább a top 100-ig eljutni.
Semmire nem garancia egy junior Grand Slam-győzelem
A legígéretesebb tehetségek már a korosztályos versenyekkel párhuzamosan elkezdenek ITF-tornákon is játszani, de a fiúknál nagyon kevesen kerülnek 18 évesen akár az első 500 környékére.
Nagyon sűrű a mezőny, hatalmas a tolongás, és nehezíti a maiak helyzetét, hogy egyre idősebb korban vonulnak vissza a teniszezők.
Rengeteg a buktató, óriási a lemorzsolódás. Ha csak az elmúlt húsz év junior Grand Slam-bajnokait nézzük, egyértelműen látszik, hogy a korosztályos diadalok nem jelentenek garanciát a sikerre a profik között.
Jó példa lehet erre Fucsovics Márton története, de ő legalább még teniszezik, és támadja a top százat.
Ugyanakkor az 1997 óta, a fiúknál egyéni Grand Slamet nyert több mint 70 fiatal közül legalább 35-nek az ötvenmilliós kérdés lehetne a neve, mert teniszezőként semmit nem ért el később.
Nem lehet véletlen, hogy a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF), arra készül, hogy 2019-től megreformálja a versenyrendszerét. Az elmúlt évben 14 000 játékos szerepelt ITF tornákon, ami az ATP Challengerek és Grand Prix-k, illetve a WTA- viadalok előszobája.
Ez a szám azért is brutális, mert a hivatalos világranglistán 2093 férfi és 1293 női játékost tartanak nyilván.
Három éven át figyelték a rendszer működését, és az így nyert tapasztalatok alapján jutottak arra, hogy tenni kell valamit, mert a tehetséges fiatalok nem jutnak el az elitbe. A profi teniszben hivatalosan jegyzett, abból megélni képes játékosok számát 750-750-ben kívánják maximalizálni, és bevezetik a Transition Tourt. Ez az „átmeneti" sorozat nem világranglistapontot adna, itt belépőpontokat gyűjthetnének a fiatalok, és ez vezetne a profik világába. Így próbálják lerövidíteni a jelenleg átlag ötéves időszakot, ami az első világranglistapont megszerzésétől az ATP-tornák szintjének az eléréséig tart. Nem elkanyarodva az eredeti témától, annyit érdemes megjegyezni, hogy talán ideje lenne valami hasonló programot kidolgozni, több sportágban, Magyarországon, a hazai viszonyok között.
A profi tenisz legalsó szintje kegyetlen világ
Ebben az átmeneti időben (ami tehát akár 5-6 év is lehet) még nagyobb szükség van a biztos anyagi háttérre, a megfelelő szakmai stábra, mint a juniorban.
A profi tenisz legalsó szintje kegyetlen, embert próbáló világ.
Folyamatos utazás, vándorélet, sok kudarc, apró sikerek, küzdelem a ranglistapontokért. Persze a lehetőségek tekintetében óriási különbség van a tenisznagyhatalmak fiataljai és a kisebb országok tehetségei között. Egy ausztrál, brit, francia, amerikai, vagy akár német, spanyol sokkal több segítséget, esélyt, támogatást kap a szövetségétől. Gondoljunk csak bele, hogy Piros Zsombornak meg kellett nyernie az Australian Opent a junioroknál, hogy a következő évben kapjon egy szabadkártyát a selejtezőbe a felnőtteknél, Fucsovics Márton is ennek köszönhette az első wimbledoni indulását a kvaliban, 2011-ben, amikor amúgy a 774. helyezésével csak szurkolóként jutott volna be az All England Clubba.
Szerencsére az utóbbi időben Magyarországon is egyre több dollárdíjazású ITF- és ATP-versenyt rendeznek.
Minőségben jól állunk, de mennyiségben van még mit fejlődni.
Tehát kevés a játékos, akinek érdemes ilyen tornákat szervezni. Ha azonban arra gondolunk, hogy 2000 óta nyolc junior Grand Slam-bajnoka volt a magyar tenisznek (közülük öten egyéniben értek a csúcsra), akkor szerénytelenség nélkül lehetünk büszkék. Az igazi kihívás az ilyen szintű tehetségek menedzselése.
Valkusz Máté kálváriája 2016 szeptemberében kezdődött
Valkusz Máté nem lett Grand Slam-bajnok a fiatalok között, de vezette a korosztályos világranglistát, ami legalább akkora eredmény. Így természetesen ő is abba a (sajnos) nagyon szűk csapatba tartozik, amelynek tagjait kiemelten támogatja, óvja, segíti a hazai szövetség. Megkockáztatom, ha ez nem így lenne, nem állna mellette Kuhárszky Zoltán mint edző és gyakorlatilag mentor, talán már elveszett volna a 18 éves, budapesti fiatalember.
A kálváriája tavaly szeptemberben kezdődött. A székesfehérvári ITF-verseny elődöntőjében annyira fájt a válla, hogy 7:6, 4:6-nál fel kellett adnia a meccset Balázs Attila ellen.
Nem lehetett tudni, mi a baj, és mekkora.
Ez az egyik legrosszabb eset egy sportoló életében, mert pontos diagnózis hiányában inkább csak gyógyítgatják. Mennek a hetek, a hónapok, kimaradnak versenyek, és edzeni sem lehet százszázalékosan. Idegőrlő időszak. Amikor erősödni, fejlődni kellene, nem engedelmeskedik a test.
Jürgen Melzer hozta el a fordulatot Valkusz életében
Februárban, bár tudta, hogy nem egészséges, nem is igazán akart versenyezni, azért szülők és mások biztatására elindult a budapesti Challengeren Valkusz Máté. A korai visszatérés arra volt jó, hogy az egykori világranglista nyolcadik osztrák Jürgen Melzernek feltűnjön, van itt egy tehetséges gyerek, aki nem üti meg az adogatásait.
A későbbi győztes Melzer azért ült ki a lelátóra, mert a 2. fordulóban akár a magyarral is mérkőzhetett volna.
Amikor megtudta, mi a baj, rögtön segíteni próbált.
Kiderült, neki kétszer kellett kihagynia kilenc hónapot ugyanilyen vállsérülés miatt. Elmondta, ismer egy kiváló szakembert Németországban, aki őt meggyógyította. A történet tehát azon a februári napon új fordulatot vett, az események felgyorsultak, innen mesélje a főszereplő, hogy mi történt.
A német orvos jött rá arra, amire a magyar doktorok nem
„Nem húztuk az időt, a következő héten már mentünk is a németországi klinikára az orvoshoz, München mellé. Úgy gondoltam, ott leszek egy órát és jövünk haza – kezdte a visszaemlékezést Valkusz Máté. - Ehhez képest miután megvizsgált, felmérte a testemet, hogy milyen állapotban van, egyből megkezdte a kezelést.
Megmutattam neki a vállamat, és ultrahanggal egyből rájött, hogy hegesedés van benne. Amit korábban semmilyen MRI vagy röntgen nem mutatott ki itthon.
Annyit tudtak mondani a magyar orvosok, hogy pihentessem, és ha nem javul, majd kapok szteroidinjekciót."
"Sokként hatott, amikor huszonöt injekcióval kezdte el a kezelést, és a vénámba is befecskendezett valamit, amit ő egyszerűen csak jointnak hívott. Égett mindenem, olyan érzés volt, mintha az egész testem felmelegedne száz fokra. Baromi kellemetlen volt. Életemben nem izzadtam még annyit, mint ott fekve. Elég kemény két óra következett. Mindig féltem a tűktől, kiskoromban még a vérvételnél is sírtam. Először nem hittem, hogy tényleg huszonötször belém szúrja."
Úgy csinálta, hogy nem is szólt, néztem előre, majd egyszer csak a hátamba belement egy öt centiméteres tű. Jól csinálta, mert az ember csak egy fájdalomra képes figyelni, ezért közben veregette a mellkasomat, hogy ne érezzem teljesen a szurit. Szinte nem is éreztem semmit.
A vállamba tehénvérplazmát és cukrot fecskendezett. A cukor gyulladást kelt, és a gyulladásra gyulladással válaszolt. Ez így hosszú távon hat, megszűnik a fájdalom. A cukor maga volt a katasztrófa, borzalmas fájdalommal. Utána 2-3 napig nem tudtam felemelni a karomat. Elképzeltem, hogy a kóla mit csinál a szervezetben."
"Az első kezelés végén azt hittem, meghalok, annyira kivoltam. De úgy voltam vele, ha ez kell ahhoz, hogy újra pályára lépjek, akkor megcsinálom, kibírom. Aztán a doki jelezte, hogy ott tart engem, nem enged el, mert nagyon rossz a helyzetem, másnap folytatni kell a kezelést."
A diagnózis: mononukleózis
"Dr. Harald Gumbiller nemcsak arra jött rá, hogy a vállammal mi a baj, hanem arra is, hogy hosszabb ideje mononukleózissal szenvedek.
Amerikában ezt úgy hívják, hogy csókvírus, mert nyál útján terjed.
A láberőmet tesztelve jött rá, hogy nincs valami rendben. Egyébként régóta éreztem versenyek, meccsek előtt, közben, hogy nem tudok koncentrálni, nem tudom a maximumot nyújtani. Ezt jeleztem is az edzőimnek, elmentünk mononukleózis-vizsgálatra a Sportkórházba, de negatív lett a teszt."
"A második napon a hasam tájékán kaptam újabb injekciókúrát, ami a cukor után az egyik legkellemetlenebb volt. A két nap alatt körülbelül 40-szer szúrtak belém. A doki rengeteg gyógyszert adott, cseppeket kell szednem, és megtanultam egy gyógytornás gyakorlatsort, amit mindennap csinálok itthon."
"Az első kezelés után két héttel vissza kellett mennem még három napra. Felkészültebb és bátrabb voltam, de duplaannyi injekciót kaptam. Még mindig látszik a nyoma a hasamon és a karomon. Egyszer annyira kikészültem, hogy mondtam neki, ne adjon többet, teljesen szétszurkálta a vállam. Remegtem az ágyon, sokkot kaptam, annyira rossz volt."
De megérte, mert a doki ezzel a két kezeléssel gyakorlatilag rendbe tette a vállamat. Hat hónapig szenvedtem, és most újra tudok vele játszani fájdalom nélkül.
"Március végén kellett mennem a harmadik kezelésre, ami egyben kontroll volt. Április első hetére ígérte, hogy újra százszázalékos leszek, és érzem, igaza lett. Most már nem az van, hogy lehangoltan járom az utcákat, hanem erőtől duzzadva, végre megint jól érzem magam" - magyarázta Valkusz Máté, aki nagyon bízik abban, hogy a hónap végén kezdődő Hungarian Open, ATP250-s Grand Prix rajtjáig olyan formába kerül, hogy hazai pályán valami emlékezetes produkcióra lesz képes.