Vágólapra másolva!

Párizsban rendezik az atlétikai Eb-t

Párizsban rendezik meg az atlétikai Európa-bajnokságot 2020-ban - döntött az európai szövetség tanácsa.

"Nagyon örülök, hogy a testület jóváhagyta a párizsi pályázatot, és 2020-ban Európa-bajnokságot rendezhetnek a franciák" - nyilatkozta Svein Arne Hansen. Az Európai Atlétikai Szövetség norvég elnöke hozzátette: "a párizsi rendkívül ambiciózus, ám egyben realista projekt", amellyel lehetővé válik, hogy az olimpia után a sportág ismét a figyelem középpontjába kerüljön.

A francia főváros Eb-rendezése már hónapokkal ezelőtt szinte biztossá vált, amikor a másik érdeklődő, Tbiliszi visszalépett. Ezzel együtt a tanácsnak támogatólag kellett állást foglalnia.

A párizsi Eb-t 2020. augusztus 26. és 30. között - két és fél héttel a tokiói olimpia után - rendezik meg az 1939-ben épített, 1994-ben felújított Sebastien Charléty Stadionban, amelyben húszezer néző fér el. A sportolók szálláshelye a stadiontól két percre, az egyetemi campuson lesz.

Párizs 2003-ban a Stade de France-ban atlétikai világbajnokságot már rendezett, kontinensbajnokságnak viszont csak egyszer, még 1938-ban adtak otthont a franciák. Akkor csak a férfiak versenyeztek náluk, a női Eb két héttel később Bécsben volt.