Vágólapra másolva!
Kettős vereséggel búcsúzott a női Bajnokok Ligája elődöntőjében a Szekszárd AC asztalitenisz-csapata, miután a pénteki, idegenbeli visszavágón is kikapott, mégpedig 3-0-ra a lengyel Tarnobrzeg együttesétől. A márciusi, magyarországi első meccsen 3-1-re nyert a lengyel gárda.

női BL, elődöntő, visszavágó:
KTS Siarka ZOT Tarnobrzeg (lengyel)-Szekszárd AC 3-0
Han Ying-Madarász Dóra 3-0 (7, 8, 4)
Viktorija Pavlovics-Polina Mihajlova 3-2 (-9, 9, -11, 9, 8)
Li Qian-Lin Je 3-1 (4, 4, -4, 6)
Továbbjutott: a Tarnobrzeg, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel

Az első meccsen a friss országos bajnok Madarász Dórának nem sok esélye volt a kínai születésű, német Han Ying ellen, a védekező stílusú rivális simán, szettveszteség nélkül hozta a mérkőzést, s ezzel előnybe került a lengyel csapat.

A folytatásban két védő, a hazaiaktól a kétszeres egyéni Európa-bajnok fehérorosz Viktorija Pavlovics, szekszárdi részről pedig az orosz Polina Mihajlova állt az asztalhoz. Az összecsapás kiegyenlített küzdelmet hozott, de Mihajlova hiába került kétszer is szettelőnybe, végül Pavlovics nyert, s ezzel a tavaly döntős Tarnobrzeg nemcsak 2-0-s vezetésre tett szert, hanem a továbbjutását is bebiztosította.

A tét nélküli harmadik mérkőzés a kínai-lengyel Li Qian fölényét hozta, a vendégek szingapúri légiósa, Lin Je a megnyert harmadik játszmán kívül mindössze 14 pontot tudott gyűjteni ellene.

A Szekszárd története során először szerepelhetett a BL elődöntőjében.