Minden idők legerősebb országos úszóbajnoksága kezdődik

Kapás Boglárka edzés FOTÓ fürdőköntös KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré olimpikon ÖLTÖZÉK sportoló SZEMÉLY TÁRGY úszó úszónő
Hódmezővásárhely, 2016. július 8. Kapás Boglárka úszó a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő sportmedencéjénél 2016. július 8-án. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
2014 után idén ismét Debrecen kapta meg a lehetőséget, hogy az országos úszóbajnokság házigazdája legyen. Az április 19–22. közötti verseny minden programjáról élő tévéközvetítést kapnak a nézők. 

Kemény versenyekre, minden idők legerősebb magyar bajnokságára számít a Magyar Úszószövetség. Dr. Bienerth Gusztáv, a szervezet elnöke az esemény sajtótájékoztatóján, a Duna Arénában elmondta: több érv szólt amellett, hogy ne Budapest, hanem Debrecen legyen az ob helyszíne.

Olyan körülményeket tud biztosítani az országos bajnokságnak, ami méltó helyszínné teszi Debrecent. Azért is döntöttünk a vidéki helyszín mellett, mert

a Duna Aréna jelenleg tesztüzemben van, tökéletesen kész az épület, minden részletében, a világ egyik legkorszerűbb létesítménye lett, de a környéke még rendezés alatt áll.

A nézők beengedése nem lehetséges jelen pillanatban, nekünk pedig nagyon fontos, hogy a lehető legtöbben biztassák a világ legjobbjait, a magyar úszókat már az ob-n is. A harmadik érv Debrecen mellett, hogy pályázatot írtunk ki az ob rendezésére, ezt pedig Debrecen és a debreceni sportcentrum nyerte el. Mindez illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy az ob ne mindig csak Budapesten legyen,

az ob-nak az egész országban körbe kell mennie."

A Magyar Úszószövetség elnöke beszélt arról is, hogyan telnek a szervezet napjai megválasztása, vagyis január 8. óta:

Legalább olyan teljesítményt kell nyújtanunk nekünk is, mint az úszóknak."

Dr. Bienerth Gusztáv szerint a szövetségnek legalább úgy kell teljesítenie, mint az úszóknak Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindenkitől a vb-n várják a legjobb teljesítményt

Dr. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya izgalmas versenyekre számít. Emlékeztetett rá, hogy idén változtattak a korábbi gyakorlaton, és az eddigieknél hosszabb szünetet hagynak a kvalifikációt jelentő ob és a világbajnokság között. "Szándékosan hoztuk előrébb a magyar bajnokságot, tanulva az olimpián történtekből.

Azt szeretnénk, hogy a vb-n induló úszóink ne az ob-n, hanem a világbajnokságon ússzák a legjobb idejüket."

A válogatott keret összetételéről a szövetségi kapitány és a szövetség közösen dönt majd, az országos bajnoki eredmények alapján. Dr. Sós Csaba a válogatási elvekről elárulta: a váltókat úgy állítja majd össze, hogy olyan úszók kerüljenek be, akiknek a váltóban indulás az egyéni érdekeit nem sérti. Az ob mezőnyéről azt mondta, több olyan szám is van, melyben kettőnél több világklasszis versenyez majd, éppen emiatt

ez lesz a legerősebb magyar bajnokság a hazai úszás történetében.

Dr. Sós Csaba minden idők legerősebb országos bajnokságára számít Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szövetségi kapitány bizakodó a világbajnokságon várható magyar eredményekkel kapcsolatban is. "Lejt a hazai pálya, arra számítok, hogy legalább annyi aranyérmünk lesz, mint Rióban volt." Hosszú Katinkával kapcsolatban a szövetségi kapitány azt mondta, meglepődne, ha Katinka nem indulna el az ob-n minden számban. Gyurta Dániel állapotáról pedig úgy nyilatkozott: mint minden versenyző, aki a vb indulásra esélyes, ő is minden felkészülési támogatást megkapott, amit csak kért, így az ő teljesítményében a felkészülés nem lehet kifogás.

Hosszú Katinka várhatóan minden számában elindul az országos bajnokságon Forrás: Facebook / Hosszú Katinka

Csillogó érmekben bíznak a fiatalok

Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes úszónk számára különösen fontos a szerdán kezdődő országos bajnokság.

A születésemet leszámítva talán még soha nem voltam otthon a szülinapomon, úgyhogy ez most nagyon különleges lesz. Azokat az időket szeretném úszni, amiket a tavalyi Eb-n. A világbajnokságig van még két edzőtábor, jó pár hét a felkészülésből, az ob után alapozó időszak és kilométergyűjtés következik.

A vb-n 400, 800 és 1500 méter gyorson szeretnék elindulni, és remélem, hogy a 4x200-as gyors váltóba is bekerülök."

Boglárka az Origónak elmondta: az edzőtábor után teljesen kipihente magát, és bár kevesebbet készült az ob-re, mint a tavalyi Eb-re, így is bízik a csillogó éremben.

A 15 éves Késely Ajna edzője szerint nagy meglepetést okozhat Forrás: MTI/Mob / Szalmás Péter

Szintén a váltóba kerülés az egyik célja Késely Annának. A 15 éves úszótehetség edzője, Turi György, valamint a szövetség szerint is okozhat meglepetést az ob-n és a vb-n egyaránt. "Nagyon remélem, hogy jól sikerül majd az ob.

Nagy motiváció volt, hogy Bogi mellettem úszott az edzőtáborban, hiszen a példaképem.

Most voltam először a Duna Arénában, amikor megláttam a lelátót, szinte el is szédültem. Remélem, hogy a 16 ezer néző sok adrenalint ad majd, a családom és a rokonaim is itt lesznek, nagyon várom már."

A Duna Aréna már teljesen elkészült, de a környezete még nem alkalmas a szurkolók fogadására Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az április 19-22-e közötti úszó országos bajnokság eseményeit a Magyar Úszó Szövetség Instagram oldalán is nyomon lehet majd követni. A szurkolókat a helyszínen egy időgép is várja majd, Debrecen ugyanis pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre, ennek alkalmából pedig elmondhatják a vendégek az utókornak, hogy milyennek képzelik el jövőjüket.