Vágólapra másolva!
A világelső Novak Djokovicot kiesés fenyegette, de végül nagy csatában továbbjutott az 5,4 millió dollár (1,47 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjéből. A női világelső, Angelique Kerber viszont kikapott Hongkongban.

Djokovic nagy meglepetésre elveszítette az első szettet a világranglista 110. helyén álló német Mischa Zverevvel szemben,

aki a második felvonásban már 5:4-re és 6:5-re is vezetett,

de Djokovic rövidítésben egyenlíteni tudott. A harmadik játszma némileg simábban alakult - mert a világelső a korábbiaknál kevesebbet hibázott -, de a két és félórás találkozó az utolsó labdamenetig izgalmas volt.

Djokovic megkönnyebbült a siker után Forrás: AFP

eredmények, negyeddöntő:
Djokovic (szerb, 1.) - M. Zverev (német) 3:6, 7:6 (7-4), 6:3
Bautista (spanyol, 15.) - Tsonga (francia, 9.) 6:3, 6:4

Kerber a mindössze 74 percig tartó mérkőzésen 6:3, 6:1-re kapott ki a nyolcadik helyen kiemelt ausztrál Daria Gavrilovától. Kerber hat alkalommal ütött kettős hibát, moszkvai születésű ellenfele pedig öt ásszal zárt.

A német teniszező az amerikai nyílt bajnokság megnyerése után, szeptember 12-én került a világranglista élére,

azóta öt meccset megnyert és hármat veszített.

A vuhani és a pekingi tornán már a nyolcaddöntőben búcsúzott, ezúttal pedig a negyeddöntőig jutott.

Az olimpiai bajnok is szomorú

Az olimpiai bajnok Puerto Ricó-i Monica Puig a negyeddöntőben búcsúzott az 500 ezer dollár (136 millió forint) összdíjazású tiencsini keménypályás női versenyen. Az ötödik helyen kiemelt Puigot pénteken a világranglista 63. helyén álló montenegrói Danka Kovinic győzte le két játszmában.

A másodikként rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecova a vártnál szorosabb küzdelemre kényszerült, de végül három szettben búcsúztatta a japán Oszaka Naomit. Az első kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska combsérülés miatt visszalépett a negyeddöntőtől.

eredmények, negyeddöntő:
Suaj (kínai) - A. Radwanska (lengyel, 1.) játék nélkül
Kuznyecova (orosz, 2.) - Oszaka (japán) 2:6, 6:4, 7:6 (7-3)
Kovinic (montenegrói) - Puig (Puerto Ricó-i, 5.) 6:4, 6:3
Riske (amerikai) - Han (kínai) 6:3, 6:3

Az elődöntőben: Suaj-Kovinic, Kuznyecova-Riske.