Vágólapra másolva!
Október 18-án ünnepli hatvanadik születésnapját Martina Navratilova cseh születésű amerikai teniszező, a sportág egyik legsikeresebb női játékosa, kilencszeres egyéni wimbledoni bajnok, aki Wimbledonban 1982 és 1987 között sorozatban hat évig nem talált legyőzőre.

Martina 1956. október 18-án született Prágában, eredetileg Subertová néven. Szülei 1959-ben váltak el, Martina később felvette mostohaapja, Miroslav Navratil nevét, így a világkarrier felé vezető úton Navratilovaként indult el. 15 évesen már csehszlovák bajnok lett, 1974-ben pedig 18 esztendősen nyerte első profi tornáját Orlandóban.

Erőteljes és agresszív stílusa és szerva-röpte játéka által gyorsan a legjobbak közé emelkedett. 1975-ben két GS-döntőbe is bejutott, ám az Australian Openen Evonne Goolagong, a Roland Garroson pedig Chris Evert győzte le.

Politikai menedékjog 18 évesen

Ebben az esztendőben tette meg az első lépéseket állampolgársága megváltoztatására is, a US Openen járva felkereste a bevándorlási hivatalt New Yorkban, és jelezte, hogy szeretné elhagyni Csehszlovákiát.

Az egyre sikeresebb tizenéves nem viselte el, hogy a hazai kommunista hivatalnokok előírták neki, melyik versenyen induljon, kivel barátkozzon, ráadásul keresetének a húsz százalékát tarthatta meg csupán (abban az évben összesen 141 568 dollárt keresett, aminek az ötöde lett az övé).

Az 1984-es Roland Garros-döntőben Chris Evertet (balra) verte Forrás: AFP/Joel Robine

A pohár akkor telt be, amikor a cseh szövetség hazarendelte egy fegyelmi meghallgatásra, amiért engedély nélkül plusz egy hetet egy Amelia Island-i tornán maradt. A szülei idegesen mondták neki, egyszerűen nem teheti azt, amit akar. "Miért ne?" – volt Martina válasza.

Az amerikai bajnokság elvesztett elődöntője után beszélt a bevándorlási hivatal vezetőivel, de másnap már úgy ébredt a Roosevelt Hotelben, hogy a Washington Post megírta a történetét. Hogy a csehszlovák vezetők ne kényszeríthessék rá a hazaútra, azonnal nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte: politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban.

Forrás: Facebook/

A cseh sportszövetség vezetése ugyan kiadott egy nyilatkozatot, amelyben mosta kezeit, és azt állította, Martinát csupán a kövér bankszámla érdekli, ezért elküldte Denverbe a korábbi Fed-kupa kapitányt, Vera Sukovát, hogy hátha ő meg tudja győzni a visszatérésről. Martina azonban hajthatatlan maradt, és néhány soron következő versenyre FBI-védelemmel utazott el.

Az amerikai állampolgárságot 1981-ben szerezte meg, cseh állampolgárságát 2008-ban kapta vissza.

Hat évig volt veretlen Wimbledonban

Első nagy tornagyőzelmét 1978-ban Wimbledonban szerezte, a fináléban három szettben verte Chris Evertet (2:6, 6:4, 7:5), s elfoglalhatta helyét a világranglista élén is. 1978 és 1990 között összesen 18 alkalommal nyerte meg a négy legnagyobb torna valamelyikét, öt év kellett neki ahhoz, hogy minden Grand Slam-tornán legalább egyszer diadalmaskodjon.

Agresszív stílusával, gyorsaságával és rendkívüli testi adottságaival emelkedett ki a mezőnyből. Balkezes szerva-röpte játéka ellen nehezen találták a megfelelő taktikát az ellenfelek. 1983-as mérlege a mai napig hihetetlen: 86 mérkőzést nyert meg, és mindössze egyet veszített el, 1982 és 1984 között pedig csak hat mérkőzés után távozott vesztesként. 1983–85 között páros partnerével, Pam Shriverrel 109 találkozót nyert meg zsinórban.

1984-ben megcsinálta a Grand Slamet, vagyis mind a négy nagy tornán ő nyert, sőt ezt még két elsőséggel megtoldva egymás után összesen hat nagy versenyen győzedelmeskedett. 1985-ben Temesvári Andreával az oldalán nyert a Roland Garroson. Wimbledonban 1982 és 1987 között hat éven át nem talált legyőzőre, ilyen sorozatra az Open-érában sem azelőtt, sem azóta, sem a férfiak, sem a nők között nem volt példa.

Pályafutása kezdeti szakaszát a Chris Evert elleni párharc jellemezte, a két játékos összesen 80 alkalommal találkozott egymással a teniszpályán, Navratilova 43-szor győzött, Evert 37-szer.

A legidősebb, aki Grand Slam-tornán győzött

A nyolcvanas évek végén dominanciáját előbb Steffi Graf felbukkanása törte meg, a német teniszcsillag 1988-ban minden GS-versenyen győzött, egy évvel később Wimbledonban és a US Openen is legyőzte az amerikai vetélytársat. 1990-ben Graf váratlanul elbukta Zina Garrison ellen a wimbledoni elődöntőt, Navratilova pedig kihasználva a lehetőséget legyőzte honfitársnőjét, begyűjtve 18., egyben utolsó egyéni Grand Slam-diadalát.

Forrás: AFP

1991-ben és 1994-ben még elverekedte magát a döntőig, ám a US Openen Szeles Mónika, Wimbledonban pedig Conchita Martinez győzte le. Martina 1994-ben visszavonult, 2000-ben beválasztották a Teniszhírességek Csarnokába.

2000-ben újból teniszütőt ragadott, és főként páros versenyeken indult. 2003-ban vegyes párosban megnyerte Wimbledont, ezzel Billie Jean King társaságában az egyetlen hússzoros bajnok lett. Pályafutása végére 2006-ban az amerikai bajnokságon vegyes párosban aratott győzelmével tett pontot, ezzel – csaknem ötvenévesen – ő lett a legidősebb játékos, aki valaha Grand Slam-győzelmet szerzett.

Egyéniben 167, párosban 177 tornát nyert

A tenisz élő legendája Grand Slam-tornákon 59 győzelmet aratott (18 alkalommal egyéniben, 31-szer párosban, 10-szer vegyes párosban), ezzel az örökranglistán a 62-szeres győztes Margaret Court mögött a második helyen áll. A hivatalos világbajnoki címet háromszor (1979, 1982, 1983) szerezte meg, ugyancsak háromszor volt Mesterek Tornája-győztes (1982, 1984, 1986), a világranglistát 331 hétig vezette.

Egyéniben, párosban és vegyes párosban is megcsinálta a karrier Grand Slamet, ez rajta kívül csak két teniszezőnek sikerült. Pályafutása során egyéniben 167, párosban 177 tornát nyert, mindkettő rekord a teljes (férfi és női) mezőnyben. Ő tartja a sorozatban megnyert meccsek rekordját is (74), összesen 1442 mérkőzést vívott, és csak 219-et veszített el, ami 86,6 százalékos mutató. 2000-ben a Tenisz Hírességeinek Csarnokába választották, a szakírók többsége Steffi Graf társaságában a világ legjobb teniszezőjeként tartja számon.

Jótékonysági tornákon a mai napig pályára lép Forrás: AFP/John Gurzinski

1985-ben – a New York Times sportrovatának vezetője, George Vecsey társszerzőjeként – megírta önéletrajzi könyvét, majd Mary Carillóval a teniszoktatásról adtak ki könyvet. Emellett írt három regényt, 2006-ban pedig egy egészségről és fitneszről szóló művet. Kedveli Neneh Cherry, Elton John, Annie Lennox és Ella Fitzgerald zenéjét, kedvenc színésznője Katherine Hepburn.

2010. április 7-én elárulta, hogy egy rutinmammográfia mellrákot mutatott ki nála, és a tumort sebészi úton kellett eltávolítani, ezt követően sugárkezelésen esett át. Év végén Tanzániában a Kilimandzsárót szerette volna megmászni, de magassági tüdőödéma miatt kórházba került.

Szépségkirálynővel él együtt

Navratilova korán felvállalta szexuális irányultságát: kezdetben biszexuálisnak, később leszbikusnak vallotta magát.

1981. július 30-án jelent meg róla egy írás a New York Daily Newsban, amelyben először beszélt biszexualitásáról, és arról, hogy Rita Mae Brown írónővel volt kapcsolata. Később együtt élt a világbajnok, olimpiai ezüstérmes kosarassal, Nancy Liebermannal, majd 1984-től 1991-ig Judy Nelsonnal.

Párjával, az egykori szépségkirálynő Julia Lemigovával Forrás: AFP/Justin Tallis

2014. szeptember 6-án kérte meg aktuális barátnője, egy orosz üzletasszony, az egykori Miss Szovjetunió, Julia Lemigova kezét, a 2009 óta együtt élő pár 2014. december 15-én New Yorkban összeházasodott.

Életrajzi könyvében nyíltan beszélt e témáról, szerelmi életéről, egyes játékostársai iránt érzett vonzalmáról. Számtalan esetben vett részt melegjogi kezdeményezésekben, amiért kitüntetésben is részesült. Politikai témákban is hallatja szavát, jótékonykodik, alapítványokat támogat.

Martina Navratilova
Születési idő, hely: 1956. október 18., Prága
Magasság, testsúly: 173 cm, 65 kg
Ütőfogás: balkezes
Pénzdíjak: 21,6 millió dollár
Profi pályafutás kezdete: 1975
Profi pályafutás vége: 2006
Edzői: Miroslav Navrátil, George Parma, Věra Suková, Renée Richards (1981–1983), Mike Estep (1983–1986), Craig Kardon (1988–1994).
Egyéni tornagyőzelmek: 167
Egyéni Grand Slam-sikerek: 18 (AusOpen: 1981, 1983, 1985; Roland Garros: 1982, 1984; Wimbledon: 1978, 1979, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1990; US Open: 1983, 1984, 1986, 1987)
Páros tornagyőzelmek: 177
Páros Grand Slam-sikerek: 31 (AusOpen: 1980, 1982, 1983, 1984, 1985, 1987, 1988, 1989; Roland Garros: 1975, 1982, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988; Wimbledon: 1976, 1979, 1981, 1982, 1983, 1984, 1986; US Open: 1977, 1978, 1980, 1983, 1984, 1986, 1987, 1989, 1990)
Vegyes páros tornagyőzelmek: 15
Vegyes páros Grand Slam-sikerek: 10 (AusOpen: 2003; Roland Garros: 1974, 1985; Wimbledon: 1985, 1993, 1995, 2003; US Open: 1985, 1987, 2006)

Navratilova győztes Grand Slam-döntői

1978, Wimbledon: Chris Evert 2:6, 6:4, 7:5
1979, Wimbledon: Chris Evert 6:4, 6:4
1981, Australian Open: Chris Evert 6:7, 6:4, 7:5
1982, Roland Garros: Andrea Jaeger 7:6, 6:1
1982, Wimbledon: Chris Evert 6:1, 3:6, 6:2
1983, Wimbledon: Andrea Jaeger 6:0, 6:3
1983, US Open: Chris Evert 6:1, 6:3
1983, Australian Open: Kathy Jordan 6:2, 7:6
1984, Roland Garros: Chris Evert 6:3, 6:1
1984, Wimbledon: Chris Evert 7:6, 6:2
1984, US Open: Chris Evert 4:6, 6:4, 6:4
1985, Wimbledon: Chris Evert 4:6, 6:3, 6:2
1985, Australian Open: Chris Evert 6:2, 4:6, 6:2
1986, Wimbledon: Hana Mandliková 7:6, 6:3
1986, US Open: Helena Suková 6:3, 6:2
1987, Wimbledon: Steffi Graf 7:5, 6:3
1987, US Open: Steffi Graf 7:6, 6:1
1990, Wimbledon: Zina Garrison 6:4, 6:1