Vágólapra másolva!
Novak Djokovic úgy jutott be a legjobb 16 közé a US Openen, hogy sorozatban a második meccsét nem kellett lejátszania.

A második fordulóban a cseh Jiri Vesely sérülés miatt nem állt ki a világelső ellen, a harmadik körben az orosz Mihail Juzsnyij ott volt ugyan a pályán, de 31 perc után feladta sérülés miatt.

"Nehéz ilyenkor mit mondani. Azt hiszem, sosem voltam még ilyen helyzetben a pályafutásom során, hogy a második körben nem kell játszanom, a harmadikban pedig fél óra után véget ér a meccsem.

jól kezdtem, a megfelelő intenzitással mozogtam, úgyhogy igyekszem ezeket átmenteni a következő fordulóba" - nyilatkozta Djokovic, aki a három fordulóban eddig négy és fél játszmát játszott le összesen.

Djokovic rápihent a nyolcaddöntőre Forrás: AFP

Megelőzte Agassit

A világelső 225. győzelmét aratta a Grand Slam-tornákon, ezzel megelőzte Andre Agassit, és már ő áll az örökraglista harmadik helyén Roger Federer (307) és Jimmy Connors (233) mögött.

Ott lesz a nyolcaddöntőben Rafael Nadal is, aki lelőtte a pályáról az orosz Kuznyecovot, a spanyol klasszis összesen hét játékot vesztett. Kiesett viszont a két évvel ezelőtti győztes Marin Cilic, aki az amerikai Jack Socktól kapott ki sima három játszmában.

Cibulkova kiesett

A nőknél csak a szlovák Dominika Cibulkova kiesése borította az előzetes esélyeket, aki az ukrán Leszia Curenko ellen vérzett el. Továbbment viszont Angelique Kerber, a tavalyi döntős Roberta Vinci, és a magyar származású Johanna Konta, aki az előző körben összeesett a pályán.

férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Djokovic (szerb, 1.) - Juzsnyij (orosz) 4:2-nél Juzsnyij feladta
Nadal (spanyol, 4.) - Kuznyecov (orosz) 6:1, 6:4, 6:2
Sock (amerikai, 26.) - Cilic (horvát, 7.) 6:4, 6:3, 6:3
Tsonga (francia, 9.) - Anderson (dél-afrikai, 23.) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)
Monfils (francia, 10.) - Almagro (spanyol) 6:4, 6:2, 6:4
Bagdatisz (ciprusi) - Harrison (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4), 1:6, 6:1
Edmund (brit) - Isner (amerikai, 20.) 6:4, 3:6, 6:2, 7:6 (7-5)
Pouille (francia, 24.) - Bautista Agut (spanyol, 15.) 3:6, 7:5, 2:6, 7:5, 6:1

női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Kerber (német, 2.) - Bellis (amerikai) 6:1, 6:1
Vinci (olasz, 7.) - Witthöft (német) 6:0, 5:7, 6:3
Keys (amerikai, 8.) - Oszaka (japán) 7:5, 4:6, 7:6 (7-3)
Curenko (ukrán) - Cibulkova (szlovák, 12.) 3:6, 6:3, 6:4
Konta (brit, 13.) - Bencic (svájci, 24.) 6:2, 6:1
Kvitova (cseh, 14.) - Szvitolina (ukrán, 22.) 6:3, 6:4
Wozniacki (dán) - Niculescu (román) 6:3, 6:1
Sevastova (lett) - Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:1