Vágólapra másolva!
Tyson Fury akár büszke is lehetne arra, hogy tavaly legyőzte Vlagyimir Klicskót, ám ő ehelyett most arról beszél, hogy a nehézsúlyt tíz éven keresztül uraló ukrán klasszis veresége egy tervezett akció része volt.

"Soha nem lehet tudni, milyen kihatásai vannak egy férfi gondolataira, ha őt legyőzi valaki annak ellenére, hogy magát legyőzhetetlennek tartotta. Azonban én úgy gondolom, hogy ő Németországban talán szándékosan veszített. Mindenesetre sokat agyaltam ezen” – idézte a Profiboksz.hu Furyt.

Szavazzon!

Ön szerint szándékosan veszített Klicsko?

A brit bunyós jól tudja, hogy mi a tét a visszavágón. Ha a 27 éves Fury visszalépne, és nem harcolna ellene újra, akkor Klicsko visszakapná az öveit a szerződés szerint. "Ha azonban én mégis kiállok ellene, és engem tíz másodperc után vagy bármikor kiüt, megint csak visszakapja az öveit. És ezzel harmadszorra is világbajnokká válik. Nem sok bokszoló tudja ezt magáról elmondani, csak olyan emberek, mint Muhammad Ali” – érvelt őrült elképzelése mellett Fury.

Így ütött Fury Forrás: AFP

A 206 centis bunyós szerint Klicsko nem olyan, mint Joe Calzaghe vagy Floyd Mayweather Jr., akik mindig veretlenek maradtak. "Éppen ezért

Igazából ő egy üzletember.”

Azért hozzátette, hogy számára nem az a fontos, hogy szándékosan veszített-e Klicsko: "Elértem, amit mindig is el akartam érni. Most már nekem ez az egész csak arról szól, hogy annyi lóvét csináljak ebből az egészből, amennyit csak lehetséges. Szeretném a gyerekeimet biztosítani, hogy nekik később is jó dolguk legyen" – fogalmazott.

A mérkőzésre július 9-én, Manchesterben kerül sor,

azaz a 40 éves ukránnak idegenben kellene visszavágnia.

Klicsko bekapott pár ütést Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Vennenbernd

Klicsko azt mondja, elég motiváltnak érzi magát. "Nem tudom még, mit fogok csinálni, ha abbahagyom a bunyót, de persze vannak már terveim arra az időszakra is. Jelenleg azonban a Fury elleni visszavágóban gondolkodom csupán, ennek függvénye, hogy mi történik majd utána. Vissza akarom kapni az öveimet. Ez lesz tehát eddigi pályafutásom legfontosabb összecsapása. Manchesterben

de én mindig jobban teljesítek idegen pályán, ha nem nekem szurkolnak."

(via Profiboksz)