Vágólapra másolva!
Kétezer-egyszáz fontért (918 ezer forintért) kelt el Andy Murray csuklópántja egy jótékony célú árverésen. A skót teniszező felszerelését Kamilla hercegnő bocsátotta árverésre karitatív célból.

Murray a fekete csuklószorítót július 2-án a wimbledoni tenisztornán, egy megnyert meccse után dobta a közönség közé Károly herceg feleségének irányába. Kamilla hercegnő nagy örömmel tette el táskájába a különleges ereklyét.

A királyi palota szóvivőjének közlése szerint a hercegnő átadta Murraynek a döntés jogát arról, kihez kerüljön az árverésből befolyó bevétel. A 28 éves sportoló az Animal Care Trust állatvédelmi szervezet javára döntött, melynek Kamilla már tíz éve a védnöke.

A teniszező által szignált csuklószorítót az eBay internetes portálon bocsátották áruba, s hétfőig 45-en licitáltak rá - közölte a Buckingham Palace.

Murray a meccs után a BBC-nek elmondta: nem szándékosan hajította az izzadt pántot a királyi páholy felé, csak a rajongók közé akarta dobni.