Pars világbajnok lenne Pekingben

Pars Krisztián
Debrecen, 2014. augusztus 30. A későbbi győztes Pars Krisztián az első Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjének kalapácsvetés számában a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban 2014. augusztus 30-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Pars Krisztián jövőre nemcsak győzni akar a pekingi atlétikai világbajnokságon, de elégtételt is venne a 2008-as olimpián történtekért. A magyar kalapácsvető Pekingben úgy maradt le a dobogóról, hogy két előtte végző fehérorosz versenyző is doppingbotrányba keveredett.

London olimpiai bajnok kalapácsvetője idén megnyerte az Európa-bajnokságot, harmadik alkalommal sikerült elvinnie a fődíjat a nemzetközi szövetség versenysorozatának első helyezettjeként, ráadásul a Világkupában az Európa-válogatott tagjaként is a legjobbnak bizonyult.

"Idén tulajdonképpen minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Ebben az is közrejátszott, hogy Balogh Péter főorvos a tavalyi műtétjével végre rendbe hozta az évek óta rakoncátlankodó bal vállamat, ami egyre nehezebben viselte a fél tonnás erősségű rántásokat" - nyilatkozta Pars a Telekom Sporthír Szolgálatnak. "Fontos cél volt a számomra a lengyel Pawel Fajdek legyőzése az Eb-n, mert tavaly Moszkvában elvitte előlem a világbajnoki aranyérmet."

Pars Krisztián Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Peking a 2008-as olimpia miatt még bosszús, a magyar kalapácsvető a 4. helyen végzett, de az olimpia után kiderült, a fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon is doppingolt, így 2008 decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta őket az ezüst- és bronzéremtől. A negyedik helyről másodikra előrelépő magyar azonban nem örülhetett sokáig, a nemzetközi Sportdöntőbíróság ugyanis helyt adott a fehéroroszok fellebbezésének, és visszaadta érmeiket.

"Világbajnok akarok lenni Pekingben, ott, ahol már 2008-ban is érem járt volna nekem. Van még néhány hét pihenőm, aztán megkezdem felkészíteni magamat az alapozásra. Januártól áprilisig négy nagyon kemény hónap következik, aminek a végén már számolni fogom a napokat az első versenyemig" - mondta Pars. Edzőtársa a szintén szombathelyi 17 éves Halász Bence lesz, aki a nankingi ifjúsági olimpia előtt toronymagas esélyesnek számított, de végül a legjobbjától jócskán elmaradva második lett.