Vágólapra másolva!
Akár egy kvízműsor fődíjat érő feladványa is lehetne a címben feltett kérdés, ha megnézzük az alábbi képet, amely Tyrone Nurse és Dave Ryan mérkőzése után készült.

A meccs tétje a brit Nemzetközösség kisváltósúlyú címe volt, és Ryan (a képen jobbra) kezdett jobban, aki az első két menetben egyaránt padlóra küldte Nurse-t, aki később feljavult, és hatalmas csatára késztette ellenfelét.

A nagy adok-kapok eredményét a képen láthatjuk, a pontozók pedig végül, ha szűken is (114-113, 114-113, 113-113), de Ryannek adták a meccset. Nurse-nek 29 győzelem mellett ez volt a második veresége, Ryan friss mérlege pedig: 16 győzelem, 8 vereség.