Vágólapra másolva!
Fantasztikus rekordot hozott a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon.

A rendező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a tavaly felállított részvételi csúcsot sikerült idén megdönteni. Egy éve 12 850-en álltak rajthoz, ezúttal pedig 13 500-an futották le a 21 kilométeres távot, és több mint 60 országból érkeztek versenyzők Budapestre. A férfiak és a nők versenyét is kenyai atléta nyerte, a magyar bajnoki címet pedig Kovács Tamás és Erdélyi Zsófia szerezte meg.

A férfiaknál a kenyai Hillary Maiyo Kimaijo honfitársával, Moses Kipruto Kibirével volt harcban az első helyért, ám a táv második felében már egyedül futott, s 1:05:04 órás eredménnyel nyert, 48 másodperccel megelőzve Kipruto Kibirét. Kovács Tamás harmadik helyen ért célba 1:07:00 órás idővel, s ezzel megvédte országos bajnoki címét.

A Hősök terén is áthaladt a mezőny Forrás: MTI

A nőknél Nancy Nzisa Wambua (1:15:13 óra) óriási fölénnyel győzött, közel három perccel volt gyorsabb a második Erdélyi Zsófiánál (1:17:55 óra), aki a címvédő Papp Krisztina távollétében szerezte meg a bajnoki aranyérmet.

29. Wizz Air Budapest Félmaraton, férfiak:
1. Hillary Maiyo Kimaijo (kenyai) 1:05:04 ó
2. Moses Kipruto Kibire (kenyai) 1:05:52
3. Kovács Tamás (VEDAC) 1:07:00

nők:
1. Nancy Nzisa Wambua (kenyai) 1:15:13 ó
2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:17:55
3. Rebecca Rüegge (svájci) 1:19:02