Vágólapra másolva!
Balzsay Károly mellett kiállnak a tanítványai, olyannyira, hogy kopaszra borotváltatták a fejüket, ezzel is jelezve, hogy mindenben számíthat rájuk a mester - írja a Blikk.

A korábbi világbajnok ökölvívónál nyirokrákot diagnosztizáltak, ennek ellenére ő folyamatosan lejár edzést tartani a KSI-be, amelynek bokszolói múlt pénteken a Debrecen Thunders elleni csapatbajnoki összecsapáson hennával írták karjukra Balzsay becenevét, a napokban pedig leborotváltatták hajukat, hogy úgy nézzenek ki, mint mesterük, aki a kemoterápiás kezelés hatására kopasz lett.

"Nem volt jó érzés, amikor Karesz sapkában járt-kelt közöttünk az edzéseken, így letolattuk mi is a hajunkat. Most már ugyanúgy nézünk ki, nem érezheti magát kényelmetlenül közöttünk" – mesélte a KSI 64 kilogrammos kiválósága, a magyar bajnok Vadász András. Az ötlet nagy sikert aratott az edzőteremben, így Vadász mellett Szirtes Zoltán, Korom Krisztián, Berki Krisztofer és Zámbó András is tar koponyával püföli a bokszzsákokat (fotó itt).

Balzsay élete harcát vívja Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

"Nagy áldozatot nem hoztunk, hiszen csak a hajunkról van szó, de mindenképpen jelezni akartuk Karesznak, vele vagyunk, sokat gondolunk rá. Ha csak jólesik neki a gesztus és ez is hozzájárul a gyógyulásához, már megérte" – árulta el Vadász. "Felfoghatatlan, hogy egy egészségesen élő fiatalember, aki annyi mindenről lemondott a sportért, ilyen pofont kap az élettől. Optimizmusa, jókedve azonban nekünk is segít abban, hogy feldolgozzuk a történteket. Hiszünk benne, hogy felépül!"

Balzsay meghatódott tanítványai akciójától. "Rendes srácok, imádom őket! Remek érzés, hogy gondolnak rám. A legfrissebb vértesztem eredménye tetszett az orvosomnak, azt mondja, jól reagálok a kezelésekre, ezt megnyugtató hallani."

Balzsay Károly közben arra kérte az újságírókat, hogy hagyják őt és a családját békéán addig, amíg meg nem yneri élete eddigi legnagyobb csatáját.