Vágólapra másolva!
Ha már profi pályafutásuk során Pete Sampras többször nyert ellene, legalább egy gálamérkőzés keretében törlesztett valamit Andre Agassi, aki a tenisz világnapja alkalmából rendezett londoni gálán két szettben, 6:3, 7:5-re győzött.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség égisze alatt másodszor rendezték meg a tenisz világnapját, amelyen előzetesen hatvan nemzet jelezte a részvételét. Az esemény három nagy gála - Hong Kong, London, New York - köré csoportosult.

A Távol-Keleten a kínai Na Li, a cseh Tomas Berdych, illetve két ausztrál, Lleyton Hewitt és Samantha Stosur lépett pályára, a nők csatáját Stosur 6:4, 6:3-ra nyerte, a férfiaknál Hewitt 6:4, 7:5-re győzött, de Berdychet ez cseppet sem zavarta. A cseh olyannyira élvezte a gálát, hogy a közönség legnagyobb derültsége közepette még azért is megszakíttatta a meccset, hogy Twitter-üzenetet küldhessen.

Londonban három amerikai, Andre Agassi, Pete Sampras és Ivan Lendl, illetve az ausztrál Pat Cash volt a sztár. A nagyon veteránok csatáját Cash 8:6-ra nyerte erősen pocakos vetélytársával szemben, de a közönség persze elsősorban Agassira és Samprasra volt kíváncsi.

Az 1990-es években a két nagyság uralta a teniszvilágot, előbbi 101, utóbbi 286 héten át volt világelső. Profi pályafutásuk során 34-szer mérkőztek egymással, Sampras hússzor, Agassi tizennégyszer győzött. Öt Grand Slam-finálét vívtak egymás ellen, Agassi mindössze egyet tudott megnyerni, az 1995-ös Australian Opent.

A felek 2011-en, egy hasonló eseményen már megmérkőztek New Yorkban, akkor Sampras 6:3, 7:5-re győzött. A mostani gálameccs úgy kezdődött, hogy Agassi mindjárt az elején brékelt, 4:1-re elhúzott, néha komótosan, öregurasan játszott, néha sprintelt egy-egy labdáért, Sampras pedig elő-elővette a védjegyének számító röptét. Ha a gyorsaság nem is volt a régi, azért azok a kezek még mindig megmutatták, hogy odaütik a labdákat, ahová kell.

A 6:3-as első szett után Sampras erősített, kétszer is nullára nyerte adogatását, de ezzel sem törte meg Agassit, aki jól adogatott, és bár 5:4-nél néhányszor megremegett a keze, kétkezes fonákjai mindig kihúzták a csávából.

6:6 után jöhetett a rövidítés, amelyben Agassi ellenállhatatlan volt (7-1) és ezzel a mérkőzést is megnyerte.

Agassi és Sampras ütögetett egy jót Londonban Forrás: AFP

A gálasorozatot magyar idő szerint kedd hajnalban New York zárta, ahol a Madison Square Gardenben a szerb Novak Djokovic és a brit Andy Murray mellett két amerikai testvérpár, Bob és Mike Bryan, valamint John és Patrick McEnroe meccselt.