Vágólapra másolva!
Heidum Bernadett a negyedik helyen zárt a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyének B döntőjében a szocsi téli olimpia szombati versenynapján, összesítésben pedig kilencedik lett.

A 25 éves Heidum - aki a szám Európa-bajnoki ezüstérmese - a táv nagy részében a harmadik és a negyedik helyért volt harcban, végül utóbbi pozícióban ért célba.

Az A döntőben az utolsó körökben nagy hajrát bemutató, ezzel sikert arató Jang Csou mögött a dél-koreai Sim Szuk Hi lett a második, az olasz Arianna Fontana pedig a harmadik. Mivel a hét korcsolyázót felvonultató A fináléban egy dél-koreai versenyzőt a bírák utóbb kizártak, egy kínai pedig bukott és nem ért célba, így lépett előre Heidum a kilenedik helyre.

A szám másik magyar indulója, Kónya Zsófia a 36 fős mezőny 30. helyén zárt.

rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 m:
1. Jang Csou (Kína)
2. Sim Szuk Hi (Koreai Köztársaság)
3. Arianna Fontana (Olaszország)
...9. Heidum Bernadett
...30. Kónya Zsófia

A hazai közönség előtt szereplő Viktor An honfitársát, Vlagyimir Grigorjevet megelőzve nyerte a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számát. A 2006-os torinói olimpián még dél-koreaiként három aranyat nyert Annak ez volt az első olimpiai győzelme orosz színekben, egyben Oroszország első ötkarikás diadala is ebben a sportágban. A házigazdák két versenyzője mögött a döntőben nagyot hajrázó holland Sjinkie Knegt ért célba harmadikként.

A szám magyar indulói közül az összesített eredmények alapján Liu Shaolin Sándor a 16., Knoch Viktor a 18., Béres Bence pedig a 26. helyen zárt a 32 fős mezőnyben.

rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 m:
1. Viktor An (Oroszország)
2. Vlagyimir Grigorjev (Oroszország)
3. Sjinkie Knegt (Hollandia)
...16. Liu Shaolin Sándor
...18. Knoch Viktor
...26. Béres Bence