Vágólapra másolva!
A január 1-én megjelent világranglistával negyedszázados jubileumhoz ért Polgár Judit egyeduralma a női sakkozók között.

A magyar sakkozó honlapja tanúsága szerint 1989 január 1-én 12 éves korában került a világranglista élére, amit azóta is folyamatosan vezet, úgy hogy a közelébe sem tudtak kerülni a riválisok.

A magyar sakkozó a legfrissebb rangsor szerint 2693 ponttal áll az élen, a második helyen álló kínai Jifannak 2629 pontja van.

A Juditpolgar.com szerint a 25 éves egyeduralom a sakkot és az összes többi sportágat tekintve is példa nélküli.

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy még most sem veszélyezteti senki az elsőségemet, úgy hogy közben az élet más területein is sikerült eredményeket elérnem" - idézte a honlap a 37 éves sakkozót. "Ahhoz hogy ilyen hosszú ideig legyen valaki a topon, nem elég a tehetség. Meg kell tudni őrizni a motivációdat úgy, hogy közben az életed és a körülötted levő világ is változik, és a prioritásaid már egészen mások, mint 25 évvel ezelőtt voltak."