Vágólapra másolva!
Joó Abigél címvédőként lép tatamira, a Londonban érmes Csernoviczki Éva élete első győztes világversenyéért száll harcba a budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon. Ungvári Miklós új súlycsoportban is az éremért küzd, de ha a kétéves eltiltás után visszatérő öccsével döntőzne, visszalépne a meccstől. Bor Barna, Baczkó Bernadett és Karakas Hedvig is betegség, illetve sérülés után próbálja magát visszaküzdeni az elitbe, mellettük további kilenc magyar fiatal próbál meglepetést okozni a Papp László Arénában.

Már nem bízom az emberekben - visszatér az eltiltott cselgáncsozó

Az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós az eddigi 66 kg-os súlycsoportja helyett a 73 kg-ban indul. Bár itt még csak a 48. helyen jegyzik a világranglistán, a 32 éves Ungvári rutinjával, technikai repertoárjával így is a budapesti Eb csillaga lehet. A háromszoros vb-bronzérmes április 26-án pénteken lép tatamira, egy súlycsoportban lesz öccsével, a 24 éves Ungvári Attilával.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Az Eb-bronzérmes Ungvári Attila kétéves eltiltás után márciusban térhetett vissza a tatamira, és bár az uruguayi Világkupán rögtön bronzérmet szerzett, egy budapesti érem lenne az igazán nagy siker számára. Az Ungvári testvérek az [origo]-nak elmondták, ha összekerülnek az Eb-n, valamelyikük vissza fog lépni, hogy melyikük, azt az edzőjükkel közösen döntik el. Ha a döntőben találkoznak, akkor valószínűleg az öccs lesz a kedvezményezett. "Már van három Eb-aranyam, Attilának még egy sincs" - fogalmazott Ungvári Miklós.

Forrás: [origo]

A világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Eb-második Bor Barna a +100 kilogrammos súlycsoportban szombaton szerepel az Eb-n. A 27 éves paksi óriás kétszeres olimpiai résztvevő, számára papíron csak az arany megszerzése lenne előrelépés. A világranglistán 18. helyezett dzsúdóst azonban betegség hátráltatta a felkészülésben, így kérdéses, hogy ki tudja-e hozni magából a maximumot.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A tavalyi olimpián Joó Abigél térdsérülése után hősiesen harcolva lett ötödik. A kétszeres Európa-bajnok címvédőként lép tatamira a Papp László Budapest Sportarénában. A 78 kilogrammos súlycsoportban szombaton láthatja a közönség a világranglista hatodik helyezettjét.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Csernoviczki Éva tavaly Londonban a magyar csapat első érmét szerezte, egyúttal a magyar cselgáncs első női olimpiai érmese lett. A 26 éves klasszis a világbajnokságokon egy bronzig, az Európa-bajnokságokon három ezüstig és két bronzig jutott, most hazai közönség előtt érhet csúcsra egy világverseny megnyerésével. A tatabányai versenyző már az első napon, csütörtökön tatamira lép a 48 kilogrammos súlycsoportban.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A világbajnoki bronzérmes, négyszeres utánpótlás Európa-bajnok Baczkó Bernadett a 63 kilogrammos súlycsoportban képviseli a magyar színeket, pénteken. A 27 éves dzsúdósnak egy sérülés majdnem kettétörte pályafutását, de nagy erőket mozgat meg, hogy újra a legjobbak közé emelkedjen, jelenleg a 80. helyen áll a világranglistán.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A Londonban fájós lábbal ötödik helyet szerző Karakas Hedvig világ- és Európa-bajnoki bronzérmesként éremért dzsúdózna a hazai Eb-n, ám súlyos sérülése és operációja után csak néhány hete cselgáncsozhat újra. A világranglista 28. helyezettje az 57 kilogrammos súlycsoportban csütörtökön szerepel majd.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A londoni olimpikon Csoknyai László legutóbb a februári Hungária-kupán nyert bronzérmet. A 25 éves paksi 27. helyen áll a világranglistán, szívós versenyző, ha kell, a vérét adja a győzelemért. A 81 kilogrammos súlycsoportban pénteken dzsúdózik az Eb-n.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A 21 éves Szabó Franciska az 52. a világranglistán, 2011-es Vk-bronzérme után hullámvölgybe került, de ezt tavaly egy U23-as Európa-bajnoki aranyéremmel sikerült lezárnia. A Leányvár-Varga Csepp versenyzője a 70 kilogrammos kategóriában pénteken lép tatamira.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Maros Barbara eddig hat érmet szerzett a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon, de a legutóbbi korcsoportváltás nem ment neki zökkenőmentesen. A 22 éves dzsúdós a világranglistán a 82. helyen áll, a nyitónapon lép tatamira 52 kg-ban.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A 21 éves Erdélyi Lilla három korosztályos Európa-bajnoki érem után akarja a felnőtt mezőnyben megmutatni magát. A világranglistán a 106. helyen jegyzik, de Csernoviczki Éva edzőpartnereként érdemes lesz figyelni rá. A 48 kilogrammos súlycsoportban csütörtökön lép tatamira Csernoviczkivel együtt.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A 19 éves Szabó Katinka junior és ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes, fiatal kora ellenére már a felnőttek között is letette a névjegyét. A világranglistán a 62. helyen áll, várhatóan a budapesti Európa-bajnokság után még előrébb lép. Az 57 kilogrammos súlycsoportban, csütörtökön versenyez.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A magyar csapat legfiatalabb indulója a mindössze 16 éves Gercsák Szabina lesz. Az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes dzsúdós az elmúlt hónapokban négy korosztály versenyein mutatta meg tudását. A felnőttek ranglistáján 134. helyen álló miskolci versenyző a 63 kilogrammos súlycsoportban pénteken cselgáncsozik.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A világranglistán 55. Gorjánácz Zsolt kétszer állt junior-világbajnoki dobogón, kétszer szerzett bronzérmet az U23-as Európa-bajnokságon, és 2009-ben tagja volt az Európa-bajnoki címet szerző felnőttválogatottnak is. A Honvéd 23 éves versenyzője a 66 kilogrammos súlycsoportban csütörtökön lép tatamira.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A 23 éves Krizsán Szabolcs kétszeres U23-as Eb-ezüstérmes, nagy tehetségnek tartják, de makacs kézsérülése miatt a felnőttek között még nem tudott igazán nagyot dobni. A rangsorban csak 65., de az Eb-n pontokért indul harcba, a 81 kilogrammosok között pénteken bizonyíthat.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros Világkupa-érmes Farkas Bálint csak hajszállal maradt le a londoni olimpiáról. A 26 éves versenyző a budapesti Eb-n akar vigasztalódni, a 100 kilogrammos súlycsoportban szombaton szerepel.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Cirjenics Miklós két éve éremért küzdhetett az U23-as Eb-n, tavaly Európa-kupát nyert, a világranglistán 117., de kitartó munkával a súlycsoport legjobbjai közé akarja verekedni magát. A Honvéd 23 éves versenyzője szintén 100 kilogrammban indul szombaton.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Zámbori Bence minden utánpótlás korosztályban nyert már Eb-érmet, legutóbb aranyat az U23-asok kontinensbajnokságán. A felnőttek között 24 évesen ezen az Eb-n mutatkozik be. A Honvéd versenyzője a 66 kilogrammos súlycsoportban képviseli majd a magyar színeket, a nyitónapon lép tatamira.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György