Vágólapra másolva!
Azt mondják, ő Egerszegi Krisztina utódja. A rekordjait mindenestre már döntögeti. Az olimpiára készül, de nincs elszállva magától. Egyelőre nem is nyilatkozik. Csak az edzője Horváth Csaba, aki szerint hagyni kell Dalmát, hogy a saját tempójában fejlődjön. Ez eddig bejött. 

Matyasovszky Dalma a rövidpályás országos felnőtt bajnokságon két ezüst- és egy bronzérmet nyert, kétszáz háton csak Hosszú Katinka előzte meg. 2:10.57 perces ideje magyar rekord a 14 éveseknél, azaz jobb, mint amit Egerszegi Krisztina 1988-ban, ebben a korosztályben úszott.

Dalma öt éve az Europtec Zalavíz Úszó Klubban az Ön versenyzője. Előtte hol úszott, hol figyelt fel rá?

Ahogy mondani szokták, a családban marad: Dalma az öcsémnél, Tamásnál kezdett úszni, itt Egerszegen. Ő szólt, hogy van itt egy nagyon tehetséges lány, figyeljünk rá oda.

Mi különböztette meg egy átlagos 9 évestől?

Például az, hogy az első versenyein már legyőzte a nála idősebbeket. Ezt a jó tulajdonságát azóta is tartja. A mostani országos bajnokságon a százméteres hátúszásban szerzett bronzérme mellett az elért 1:01.36 perces időeredmény nemcsak a 14 éveseknél, hanem az egy évvel idősebbeknél is magyar rekord, és ezt is Egerszegi Krisztina tartotta.

Vagyis minden jel arra mutat, hogy Dalma Egerszegi utódja lehet. Ön is így látja?

Dalma kiemelkedően tehetséges, szorgalmas versenyző. És igen, fantasztikus korosztályos eredményei vannak, amelyek Egerszegi Krisztináéhoz hasonlóak, sőt néha jobbak is annál. De ne felejtsük el, hogy Dalma már az új típusú dresszben úszik, Egér pedig hagyományosban döntötte a rekordokat. Szóval a két lány időeredményeit nem lehet tökéletesen összevetni.

Ő lehet Egerszegi utódja Forrás: Matyasovszky Dalma

Dalma fejlődése is elképesztő, versenyről-versenyre javul a saját időeredményeihez képest is.

Így van, és ez a legfontosabb.

Nem Dalma az első élversenyzője, hiszen a londoni olimpián már ott volt a csapatban Szekeres Dorina, aki szintén Egerszegen úszik. Dalmával Rióra készülnek?

Dalma legfontosabb célja most az, hogy megússza az Európa-bajnoksághoz szükséges szintet. Fontosak a nagy célok, de ezeket csak lépésről lépésre lehet elérni.

De azt azért szeretné, ha Dalma már 2016-ban ott lehetne az olimipán, nem? Egerszegi Krisztina 14 évesen már aranyérmes volt Szöulban.

Dalma is, ahogy minden igazi úszó, olimpiai bajnok szeretne lenni. Szerintem lesz is. Sőt, abban is reménykedem, hogy már 2016-ban, Rióban szurkolhatnak neki. De nem akarjuk agyonnyomni a gyereket, az ő dolga, hogy ússzon, fejlődjön, tanuljon. A többit majd meglátjuk.

Gondolom, amióta Dorina kint járt az olimpián, Dalma pedig ilyen kiemelkedő eredményeket ér el, alig bírják visszautasítani a klubba jelentkezőket.

Furcsa, de az utóbbi években nem jött le sokkal több gyerek az uszodába, mint ez előtt. De a saját úszóink mindenképpen motiváltabbak lettek.

Milyen körülmények között készülnek? A zalaegerszegi uszoda enyhén szólva sem tartozik a világ élvonalába.

Hát nem. Például nincs tanmedencénk, az az egy meg, ami van állandóan zsúfolt. Az edzéseket egy 5 pályás, 25 méteres medencében tartjuk. Úgyhogy nem csoda, hogy nem tolonganak itt a szülők. Ennek ellenére nem panaszkodunk, a város és a szponzorok rengeteget segítenek, az eredményeinkben ez is benne van. De azért egy új uszoda jól jönne. Vagy legalább még egy medence.