Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka csodaszép úszással, óriási fölénnyel nyert aranyérmet 400 m vegyesen a barcelonai úszóvilágbajnokságon. Ezzel ő az egyetlen háromszoros világbajnok magyar úszónő. 2009-ben, Rómában ugyanebben a számban nyert, a mostani vb-n pedig korábban 200 vegyesen bizonyult a legjobbnak.

"Mindenhol azt olvasom, hogy azért jöttem Barcelonába, hogy 400 vegyesen aranyat nyerjek, pedig én ilyet soha nem mondtam. Abban bízom, hogy addigra már lesz érmem, és nem kell izgulnom, hogy ezen a számon múlik a világbajnokságom, és akkor felszabadultan úszhatok" - nyilatkozta a vb előtt az Origónak Hosszú Katinka, akinek végül is minden álma teljesült.

Róma túlszárnyalva

A vizes vb zárónapján inkább már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e túlszárnyalnia a 2009-es római világbajnokságon nyújtott produkcióját, ahol a 400 vegyesen nyert arany mellett két bronzérmet (200 vegyes, 200 pillangó) szerzett, most pedig már egy arannyal és egy bronzzal a tarsolyában készült a döntőre a hosszabbik vegyes távon.

Barcelonában ugyanis 200 vegyesen is sikerült a dobogó legtetejére állnia, 200 pillangón pedig ugyanúgy bronzérmet nyert, mint négy éve. 400 vegyesen a vasárnap délelőtti úszása alapján nagyon úgy tűnt, hogy este a döntőben megállíthatatlan lesz, hiszen féltávnál mintegy másfél másodperccel jobb volt a részideje, mint az aktuális világcsúcs. Végül a rekord elmaradt (4:32.72), a négyes pálya azonban az övé lett.

Hamar az élre állt Forrás: MTI/Kovács Anikó

A világcsúcsot az a kínai Je Si-ven tartja, aki nem is olyan régen, a londoni olimpián 4:28.43-es idővel, több mint egy másodperccel döntötte meg az ausztrál Stephanie Rice-nak a pekingi játékokon elért csúcsát (4:29.45). A Londonban 200 és 400 vegyesen is nyertes kínai Jakabos Zsuzsannával holversenyben, a harmadik legjobb idővel jutott be a döntőbe. S míg a 4:34.93 perc Je Si-ven számára csak egy közepesen jó idő, addig Jakabos számára egyéni csúcs, amelyen azonban este tovább akart faragni.

Nem volt ellenfele a vasárnapi döntőben

Hosszú Katinkáé az ötödik legjobb rajt volt csak, de hamar élre állt, és hasonló formában úszott, mint délelőtt. Ötven méter után már simán vezetett, mögötte a spanyol közönség által támogatott Garcia próbálta tartani vele a tempót, nem sok sikerrel. Jakabos az első 100 után a negyedik helyen fordult rá a hátúszásra, míg Hosszú 1,92 másodperccel a világcsúcsrészidőn belül úszott.

Ekkor már az amerikai Beisel volt a második, Garcia pedig a harmadik, és sokáig nem is változott a sorrend, de Katinka fölénye sem csökkent, egy-másfél testhosszal vezetett. A hátúszás hajrájában nagyon jól ment a mezőny, többen is a világcsúcsrészidőn belül úsztak, fontos különbség azonban, hogy Hosszú Katinka nem csak egy karcsapással, hanem 2,02 másodperccel verte virtuálisan a londoni rekordtartó Je Si-vent, aki ezúttal a mezőny végén vergődött.

Így mosolyog egy háromszoros világbajnok Forrás: MTI/Kovács Anikó

250 méter után, mellen már 2,25 másodpercet vert a világcsúcsra Katinka, de ahogyan délelőtt, úgy este sem sikerült tartania a saját maga diktálta félelmetes tempót gyorson, a kiharcolt fölény azért bőven elég volt ahhoz, hogy az utolsó száz méteren az élen maradjon.

Garcia hajrázott még egy nagyot, de semmi esélye nem volt Hosszú utolérésére, aki 4:30.41 perces idővel (egy tizeddel elmaradva egyéni csúcsától, nyolc tizedes fölénnyel), elsőként csapott célba. A második helyezett Garcia mögött Beisel lett a harmadik, Jakabos pedig (új egyéni csúccsal, 4:34.50 perces idővel) hatodikként érte el a falat, és elmondhatja magáról, hogy legyőzte a Londonban kétszeres olimpiai bajnok kínai Je Si-vent, aki a hetedik lett.

Hosszú Katinka ezzel a magyar női úszók közül háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, korábban ez a bravúr olyan világklasszisoknak sem sikerült, mint a kétszeres vb-aranyérmes Kovács Ágnes vagy Egerszegi Krisztina.

400 m vegyes, világbajnok:
Hosszú Katinka 4:30.41 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:31.21
3. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok) 4:31.69
...6. Jakabos Zsuzsanna 4:34.50

Klasszisokkal jobb, mint az olimpián

"Azért is jó, hogy negyedik lettem Londonban, mert megálltam egy kicsit, kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy változtatnom kell. Ha akkor nem váltok, most biztos, hogy nem úsznék ilyen formában, és nem lennék ilyen boldog" - nyilatkozta a vb előtt Hosszú Katinka az Origónak, aki az olimpia után az edzőjét, Dave Salót Shane Tusupra cserélte. Az amerikai szakember - a 40 olimpikont felkészítő Salóval ellentétben - csak Katinka eredményességére koncentrált, és ez meg is látszott az idei vb-n.

Hosszúnak Barcelonában nyitányként 100 háton hiába sikerült saját, áprilisban felállított országos csúcsát csaknem egy másodperccel megjavítania, a 200 vegyes döntője miatt azonban - sokak meglepetésére - visszalépett a további küzdelmektől.

Jól tette, hogy így döntött, mert 200 vegyesen - tökéletes úszással - majdnem másfél másodpercet vert a második helyezett ausztrál Alicia Couttsra. A diadal után azt mondta, hogy jobban örül a mostani aranynak, mint a négy évvel ezelőttinek, hiszen azóta több mélypontja is volt a pályafutásának. A tavaly Londonban első Je Si-ven ezúttal a rövidebbik vegyesszámban csak negyedik lett, így fordult a kocka, Hosszú ugyanis az egy évvel ezelőtti nyolcadik helyet cserélte fel az elsőre.

A legjobb női vegyesúszó Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

"Ilyenkor annyi minden kavarog az emberben, amit jó megosztani egy olyannal, aki érti minden apró gondolatod. Az, hogy Shane egyszerre az edzőm és a párom is, éppen ezért tökéletes" - ezt már akkor mondta, miután a 200 gyors selejtezőjében is sikerült jó formát mutatnia, hiszen a második legjobb idővel lépett elődöntőbe. Igaz, aztán a kilencedik idővel nem jutott be a fináléba, de nem kellett sokáig keseregnie.

A menetelés 200 pillangón folytatódott, a megnyert bronznak már csak azért is nagyon örülhetett, mert Londonban csak a kilencedik lett ezen a távon. "Mindent kiadtam magamból. Próbáltam százig könnyedén, de gyorsan úszni, és a végét megnyomni, az utolsó pár méteren már azt hittem, sosem érem el a falat, úgy éreztem, mintha állnék. Ez küzdés volt a javából, három éve nem úsztam 2:07 percen belül."

Aztán jött a 200 hát döntője, ahol a hatodik helyen végzett. "Most rendben volt a rajtom, el sem fáradtam, jó volt az egész. Lehettem volna akár negyedik is persze, mert kevésen múlott, de hát továbbra is még csak tanulom ezt a számot, május óta idáig jutottam el. Örülök, és folytatom a 200 hát megtanulását."

A 400 vegyesen elért aranyéremmel pedig feltette a koronát a barcelonai teljesítményére.

Verrasztó Dávid a legjobb európai

A férfiak mezőnyében 400 vegyesen Verrasztó Dávid a hatodik lett. Az aranyérem a japán Szeto Dajáé lett, a második helyen az amerikai Chase Kalisz, a harmadikon a brazil Thiago Pereira végzett. A szám két korábbi nagyágyúja, Ryan Lochte és Cseh László ezúttal nem indult 400 vegyesen.

Verrasztó délelőtt az ötödik legjobb idővel (4:13.95 p) jutott be a döntőbe, és optimistán várta a finálét. "A tavalyi londoni gyengélkedésem miatt izgultam, de szerencsére most jobban ment az úszás, mint az olimpián. Próbálom magam összeszedni estére is, és igyekszem megjavítani az egyéni csúcsomat a döntőben" - mondta Verrasztó, aki Londonban nagyon távol volt a döntőbe kerüléstől.

Verrasztó balra, Szeto jobbra Forrás: AFP/Francois Xavier Marit

A pillangó első 50 métere után az ausztrál Fraser-Holmes vezetett, Verrasztó utolsóként fordult, 100 méter után már a japán Hagino állt az élen. Verrasztó sereghajtóként kezdett neki a hátúszásnak is, és nem sikerült feljebb jönnie, az élen viszont már egy másik japán úszó, Szeto Daja állt, több mint két másodperces előnnyel. Mellen Verrasztó feljött a hatodik helyre, az utolsó száz előtt pedig úgy tűnt, hogy japán háziverseny lesz, Szeto küzdött Haginóval, aztán előbbi nyert, utóbbi pedig még a dobogóról is lemaradt, mivel az amerikai Chase Kalisz és a brazil Thiago Pereira remek hajrával elcsípte a második, illetve a harmadik helyet. Sőt, a végül csak hatodik Haginónál még az amerikai Tyler Clary is jobb volt, a verseny elég szoros volt, a második és az ötödik között alig másfél másodperces különbség volt.

Verrasztó 4:13.68-cal csapott célba, azaz csak pár századdal úszott jobbat, mint délelőtt, és elmaradt az egyéni csúcsától is, viszont ő lett a döntő legjobb európai úszója, mivel megelőzte a britek hetedik helyezettjét, Daniel Wallace-t. A jól kezdő Frasier-Holmes négy másodperccel lemaradva utolsó lett.

400 m vegyes, világbajnok:
Szeto Daja (Japán) 4:08.69 perc
2. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:09.22
3. Thiago Perreira (Brazília) 4:09.48
...6. Verrasztó Dávid 4:13.68

Kizárták az amerikai váltót, Gyurtáék hetedikek

A magyar staféta a hetedik helyen végzett a férfi 4x100 méteres vegyesváltók döntőjében. A Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Takács Krisztián összeállítású csapat délelőtti idején javított, ám 3:34.09 perccel a nyolcadik helyen csapott célba. A futamot nagy fölénnyel megnyerő amerikai együttest végül rossz váltás miatt kizárták, így a magyarok egy hellyel előrébb léptek.

Az aranyérem a kizárás után a francia kvartetté lett, mely 13 századdal győzte le az ausztrálokat.

Előkelő helyen az éremtáblázaton

Három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a magyar csapat az úszóvébét, és ezzel ötödik az éremtáblázaton. A mieink előtt csupán az amerikaiak, a kínaiak, az ausztrálok és a franciák végeztek, velünk azonos eredménnyel zárt Dél-Afrika - mindenki más utánunk következik. Ha az összesített éremtáblán levesszük a nem olimpiai számokat (például nyíltvízi úszásban csak a 10 km-t számítjuk, szinkronúszásnál a technikai és a szóló aranyakat, illetve az 50 méteres úszószámokat a gyors kivételével), akkor az olimpiai számokban Magyarország harmadik az Egyesült Államok és Kína mögött.

Missy Franklin csúcsot jelentő hat vb-arannyal zárt

Az amerikai Missy Franklin a győztes amerikai női vegyesváltó tagja volt, így hatodik sikerét szerezte meg Barcelonában, és ezzel egyedüli csúcstartó lett, ugyanis korábban egyetlen női úszó sem tudott egy világbajnokságon ötnél többször győzni.

A kínai Szun Jang a 400 és a 800 gyors után a férfiak 1500-as gyorsúszó számát is megnyerte, így három arannyal utazhat haza Barcelonából.

További vasárnapi eredmények, férfiak:
1500 m gyors, világbajnok:
Szun Jang (Kína) 14:41.15 perc
2. Ryan Cochrane (Kanada) 14:42.48
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:45.37

50 m hát, világbajnok:
Camille Lacourt (Franciaország) 24.42 másodperc
2. Jeremy Stravius (Franciaország) és
Matt Grevers (Egyesült Államok) 24.54-24.54

4x100 m vegyes, világbajnok:
Franciaország (Camille Lacourt, Giacomo PerezDortona, Jeremy Stravius, Fabien Gilot) 3:31.51 perc
2. Ausztrália (Ashley Delaney, Christian Sprenger, Tommaso D'Orsogna, James Magnussen) 3:31.64
3. Japán (Iri Rijoszuke, kitadzsima Koszuke, Fudzsi Takuro, Siura Sinri) 3:32.26
...7. Magyarország (Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Takács Krisztián) 3:34.09

nők:
50 m gyors, világbajnok:
Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 24.05 másodperc
2. Cate Campbell (Ausztrália) 24.14
3. Francesca Halsall (Nagy-Britannia) 24.30

50 m mell, világbajnok:
Julija Jefimova (Oroszország) 29.52 másodperc
2. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.59
3. Jessica Hardy (Egyesült Államok) 29.80

4x100 m vegyesváltó, világbajnok:
Egyesült Államok (Missy Franklin, Jessica Hardy, Dana Vollmer, Megan Romano) 3:53.23 perc
2. Ausztrália (Emily Seebohm, Sally Foster, Alicia Coutts, Cate Campbell) 3:55.22
3. Oroszország (Darja Jusztyinova, Julija Jefimova, Szvetlana Cimrova, Veronika Popova) 3:56.47