Vágólapra másolva!
Kitart egymás mellett az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok mellúszó, Gyurta Dániel, és edzője, Széles Sándor, írja a Blikk.

Széles: Csak az alkoholistának lesz érmes úszója

Gyurta: Jobban meg kellene becsülni az edzőimet

"Nem hiszem, hogy tartanom kellene bármitől is a közös jövőt illetően, Gyurtáék részéről mindenki megnyugtatott, ugyanilyen felállásban folytatjuk a munkát - fejtegette a Blikknek Széles Sándor, aki a barcelonai világbajnokság elején olyan állapotba került, hogy Szabó Tünde főtitkár hazaküldte.

A döntés után Gyárfás az Origónak lényegében megerősítette az uszodai híreket, miszerint az edző alkoholproblémával küzd. "Emberek vagyunk, tudjuk, hogy mi a gond vele. Azt hittük, hogy megoldódott, de sajnos nem" - nyilatkozta az úszóelnök egy hete.

Széles elmondta, személyesen még nem tudott egyeztetni Gyurtával, de az idő nem sürgeti, úgyis hathetes pihenő következik.

"Ami engem illet, továbbra is ott leszek mellette, mindenben számíthat rám, de előfordulhat, hogy kicsit hátrébb húzódok, hiszen Kovácshegyi Ferivel és Virth Balázzsal hárman vagyunk a csapat felkészítői, egymás között minden feladatot jól el tudunk osztani - tette hozzá Széles.

Gyurta Dániel már a világbajnokságon kiállt edzője mellett, a lapnak édesapja, Gyurta Tamás is megerősítette szavait.

"Az elmúlt év végén váltottunk, és átigazoltunk az Újpesti Torna Egylethez. Ez a kapcsolat remekül működik, köszönet is érte az új klubnak, s az eredmények igazolják, jó úton járunk, így az edzői stáb összetételén sincs okunk változtatni" - mondta Gyurta Tamás.