Vágólapra másolva!
Földházi Zsófia aranyérmet nyert a drzonkówi öttusa Európa-bajnokság hétfői női versenyében. A magyar női öttusázás hétéves szünet után ünnepelhet újra Eb-aranyat.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Földházi az utolsó, futásból és lövészetből álló kombinált számot a második helyről, a vezető ukrán Szpasz mögött 23 másodperccel kezdte meg, majd fantasztikus teljesítménnyel ledolgozta hátrányát, és Európa-bajnokként haladt át a célvonalon.

A Földházi, Gyenesei Leila, Cseh Krisztina alkotta csapat a negyedik helyen végzett. Egyéniben Gyenesei Leila a kombinált szám előtt még a negyedik helyen állt, ám végül meg kellett elégednie a 16. hellyel, Cseh Krisztina pedig 31. lett.

A pályafutása első országos bajnoki címét éppen 20. születésnapján, június 9-én begyűjtő Földházi először lett egyéniben érmes felnőtt világversenyen. "Egy mondatban megfogalmazva: jó verseny volt" - nyilatkozta az MTI-nek az újdonsült aranyérmes, aki Vörös Zsuzsanna 2006-os Európa-bajnoki győzelme után szerzett újabb kontinensbajnoki aranyat a női szakágnak.

"Jó sok pontot gyűjtöttem, úgy látszik, kezdek beleérni a felnőtt mezőnybe" - tette hozzá Földházi, aki úgy érezte, éppen az úszás és a lovaglás nem sikerült neki tökéletesen, amelyek pedig az erősségei. "A vívás viszont nagyon jól ment, életem legjobbját értem el, pedig bevallom, tartottam tőle."

A KSI versenyzője mindehhez hozzátette, a kombinált szám előtt sok mindenre gondolt, így arra, hogy az előtte rajtoló ukrán riválisát jól ismeri, mert korábban sokat versenyeztek együtt, de arra is, hogy üldözői között igazi klasszisok vannak. "Bele sem mertem gondolni, hogy mi jöhet ki ebből! Köszönöm az edzőimnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig jutottam."

Az Európa-bajnokság kedden a férfi döntővel folytatódik, ahol Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence képviseli a magyar színeket.