Vágólapra másolva!

Az összes korosztályos pingpongedzőt kirúgták az Eb előtt

Néhány héttel a július 12-én kezdődő ostravai ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság előtt valamennyi korosztályos edzőt menesztette az asztaliteniszezők április elején megválasztott új elnöksége - írja a Nemzeti Sport Online.

Az ifjúsági fiúknál Szili György helyére Pázsy Ferencet, a serdülő fiúknál Türei Ferenc helyére Varga Zoltánt, az ifjúsági lányoknál Oláh Zsuzsa helyére Szappanos Csabát, a serdülő lányoknál pedig Iván Csaba helyére Szöllősi Pétert nevezték ki.

Nátrán Roland, a szövetség elnöke azzal indokolta a döntést, hogy az új elnökség szervezeti, pénzügyi, erkölcsi és szakmai tekintetben is új alapokra akarja helyezni a sportágat. "Az elmúlt hetekben különböző munkacsoportok dolgoztak, többek között azon, hogy az utánpótlás-válogatottak szakmai irányítását felmérjék. A szakemberek nyolc-kilenc éve dolgoztak a válogatottak élén, s mindannyiuknak voltak kiemelkedő eredményei éppúgy, mint szürkébb évei. Az elnökségnek arról kellett döntenie, hogy szükség van-e változtatásra, kell-e frissítés, szemléletváltozás, s minden érvet mérlegelve végül az igen mellett döntöttünk" - mondta az NSO-nak.

A férfiválogatott szövetségi kapitánya, Harczi Zsolt két napja jelentette be, hogy rendkívüli felmondással távozik a posztjáról, hat hónapja nem kapott fizetést és három hónapja az útiköltségét sem fizették ki. Vele a szövetség most próbál egyeztetni.