Vágólapra másolva!
Átesett első világbajnoki szereplésén a panamai bobválogatott, amelyet a jamaicai bobosok filmjére utalva máris "Jég Veled II" néven emlegetnek.

A trópusi klímájú országban egy svájci ügyvéd 2011-ben hozta létre a bobválogatottat. Előbb a helyi atlétikai szövetséggel együttműködve próbált tagokat toborozni, ám ez nem járt sikerrel. Ezután a jamaicai állami televízió segítségével kerestek embert a csapatba, és végül 85 jelentkező - többek közt atléták és rendőrök - közül sikerült kiválasztaniuk a legjobbakat.

A csapat kerekes bobokkal kezdett edzeni a jamaicai hegyekben, közben megalakult a helyi szövetség, a cél a 2014-es szocsi olimpiára való kijutás lett.


A később európai edzőtáborokba is eljutó csapat folyamatosan lépkedett előre a világranglistán, és a múlt heti világbajnokságon is ott lehetett.

A 35 induló között elért 32. helyet Panamában hatalmas sikerként értékelték, és egyre több esélyt látnak arra, hogy az 1988-as téli olimpián feltűnt jamaicai bobcsapat nyomdokaiba lépjenek. A jamaicai csapatról készült a Jég veled című film 1993-ban, ennek mintájára Panamában máris "Jég veled II" néven emlegetik a csapatot.