Vágólapra másolva!
Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi ülése előtt továbbra is a tekvondót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a vezető testület javaslata alapján kikerül a 2020-as nyári játékok programjából. Az 1912 óta olimpián levő öttusában a magyarok vezetik az összesített éremtáblázatot 9 arany-, 8 ezüst- és 5 bronzéremmel.

A vb Lausanne-ban ugyan csak előterjesztést tesz, ám kevéssé valószínű, hogy a NOB közgyűlése szeptemberben, Buenos Airesben ezt majd felülírja.

A végrehajtó bizottság május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most kikerülő sportágat, ugyanakkor nem tűnik életszerűnek, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet. Várhatóan a hét új pályázó, a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball közül kerül ki a befutó.

A nemzetközi hírügynökségek a vb-ülést beharangozó írásaikban egyaránt az öttusát és a tekvondót látják a legveszélyeztetettebb helyzetben lévőnek, ugyanakkor az AP szerint az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda körül is vannak kérdőjelek.

A testület 15 tagja a NOB programbizottsága által készített jelentésre támaszkodhat, amelyben valamennyi olimpiai sportágat értékelték 39 szempont alapján. Ebben az átfogó jelentésben adatok szerepelnek többek között a sportágak versenyeinek látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről.

A jelentésben nem állítottak fel sorrendet, ám az AP több, neve elhallgatását kérő NOB-tagtól úgy értesült, hogy az öttusa számos kategóriában alacsony pontszámot kapott.

A végrehajtó bizottság határozata ennek ellenére nem borítékolható előre, miután a tagok nem csupán a jelentésben foglaltak alapján döntenek majd. Thomas Bach, a NOB alelnöke például kijelentette, hogy szerinte komoly, érzelmektől átfűtött vitára van kilátás.

Az öttusa összesített olimpiai éremtáblázatán a magyarok állnak az élen 9 arannyal, 8 ezüsttel és 5 bronzzal, megelőzve a svédeket (9, 7, 5) és az oroszokat (5, 5, 5).

A sportág már egy ideje küzd a műsorban maradásért, a versenyeket ennek érdekében egyetlen nap alatt bonyolítják le, a legutóbbi programrevízió óta pedig megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám, sőt már újabb terv is körvonalazódott. A 2016-os játékokon egy helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy helyről lehetne végigkövetni.

Az is a sportág melletti érv lehet, hogy Londonban nagyon sikeres versenyeket rendezett, a lovaglás és a kombinált szám helyszínén húszezren ültek a lelátókon, és sok pozitív visszajelzés érkezett.

"Ha eltávolítanak bennünket az olimpiai műsorból, akkor Pierre de Coubertin báró örökségét rombolják le" - fogalmazott Klaus Schormann, a sportág nemzetközi szövetségének német elnöke arra utalva, hogy az öttusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első vezetőjének ötlete nyomán alakult ki.

A NOB végrehajtó bizottságának álláspontjáról a közgyűlés szavaz szeptember 7-én, Buenos Airesben. Akkor és ott jelölik majd ki a bő hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.