Vágólapra másolva!
A két súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó, Erdei Zsolt március 30-án Monacóban lép újra szorítóba, a szupenégyes torna első fordulójában. A 38 éves bunyós hétfőtől Hamburgban készül régi edzőjével, Fritz Sdunekkel.

"Nem titok, már régóta bombáztak ezzel az ajánlattal, így időben elkezdtem az edzéseket, már több hete gőzerővel készülök a márciusi meccsemre. Igaz, nincs sok idő a meccsig, de bízom benne, hogy elegendő lesz a formába lendüléshez" - nyilatkozta Erdei Zsolt, akinek az első ellenfele Monacóban az orosz Gyenyisz Gracsovval mérkőzik meg.

"Jó ideje nem bokszoltam, nyilván olyan formába nem tudok ilyen rövid idő alatt kerülni, mint a Byron Mitchell ellen, de mindent megteszek. Most azonban úgy döntöttem, hogy itthon magányos harcosként, egyedül kezdem meg a felkészülésemet és az erőnléti alapozásomat, mert az elmúlt időszak magánéleti történései miatt úgy éreztem, erre van szükségem, és nehezen viselnék el bárkit magam mellett" - fogalmazott a bokszoló, hozzátéve, hogy a szakmai felkészítését továbbra is Fritz Sdunek felügyeli.

Forrás: AFP/Jens Schlueter
A Yuri Barashian ellei meccsen

"Hétfőtől megkezdjük a közös munkánkat Hamburgban. Ott edzünk két hetet, majd hazajövök, és itt folytatjuk a felkészülés további részét, szintén Sdunek mester irányításával, aki elvállalta, hogy idejön hozzám Magyarországra, hogy közel lehessek a gyermekemhez. A szakmai felkészülés tehát ugyanúgy fog zajlani, ahogy eddig megszokott volt. A mérkőzés hetében utazunk ki Monacóba, és bízom benne, hogy győztesként térünk onnan vissza" - mondta Erdei.

A monacói négyes torna másik találkozóján Edwin Rodriguez és Ezequiel Osvaldo Maderna csap majd össze, a győztesek július 13-án mérik össze tudásukat.