Vágólapra másolva!
Befejezi profi pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) és a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi világbajnoka.
Fekete lyukká zsugorodott az Universumhttp://www.origo.hu/sport/boksz/20121128-igy-hullott-szet-az-universum.htmlDurván meggyomrozták Balzsay utódáthttp://www.origo.hu/sport/boksz/20121209-durvan-meggyomroztak-balzsay-utodat.htmlErdei magányos harcosként készülthttp://www.origo.hu/sport/boksz/20130204-erdei-maganyos-harcoskent-keszult.htmlDurvább lehet a profi boksználhttp://www.origo.hu/sport/boksz/20130201-kivonjak-a-fejvedot-az-amator-bokszbol-velemenyek.html

A 33 éves bokszoló hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem folytatja pályafutását. Indoklásként közölte: döntésében szerepet játszott klubjának, a német Universumnak a csődje, illetve több kisebb nagyobb-sérülése, és mint mondta, úgy érzi, a tavaly áprilisi, világbajnoki címmeccsen mutatott produkciójánál már nem tudna jobbat nyújtani. A korábbi kétszeres profi világbajnok mostantól az edzősködésre koncentrál.

Balzsay amatőrként háromszor volt korosztályos magyar bajnok, míg a felnőttek között hétszer nyert bajnoki aranyat. Juniorként is és felnőttként is Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. 17 győztes profi meccs után 2007 novemberében a WBO interkontinentális bajnoka lett, majd 2009 januárjában az orosz Gyenyisz Inkin legyőzésével megszerezte a szervezet világbajnoki övét. Címét 2009 augusztusában elveszítette, majd néhány hónap múlva második vereségét is elszenvedte a profik között, ám karrierjét sikeresen tudta folytatni: 2011-ben a WBA világbajnoka lett. Utolsó mérkőzését tavaly áprilisban vívta a német Dimitri Sartisonnal, akit a 12. menetben technikai KO-val legyőzött, így megvédte vb-címét. A meccsért járó pénzét viszont azóta sem kapta meg az Universumtól, amellyel jelenleg is perben áll.