Vágólapra másolva!
A hét elsőségétől doppingolás miatt megfosztott amerikai Lance Armstrong valószínűleg nem kap meghívást a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei, centenáriumi ünnepségére.

A 2013-as viadal párizsi befutójára a szervezők valamennyi olyan versenyzőt meghívnak, aki pályafutása során legalább egyszer célba ért a Touron, de Christian Prudhomme versenyigazgató csütörtökön úgy nyilatkozott, Armstrongnak nincs helye az ünnepségen.

A L'Equipe című lap korábban azt írta, eddig 8339-en értek célba a francia körversenyen, és közülük 2060 vannak még életben.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerekpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben az UCI is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Armstrong sajtóhírek szerint az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelynek első része magyar idő szerint péntek hajnalban kerül adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt.

Szintén a Tourral kapcsolatos hír, hogy jövőre a verseny történetében - 1974, 1994 és 2007 után - negyedszer Angliában lesz a rajt. A bejelentés szerint a július 5-ei első etapon Leedsből Harrogate-be tekernek majd az indulók, a második napon pedig a York és Sheffield közötti táv vár a karavánra. Ezt a szakaszt a híres Liege-Bastogne-Liege klasszikus egynapos versenyhez hasonlították a szervezők. Az utolsó angliai napon Cambridge-ből rajtol a mezőny, és Londonban - ahogy a tavalyi ötkarikás játékokon is - a Mallnál, a Buckingham-palota előtt lesz a befutó.