Vágólapra másolva!

Legalizálná a doppingot a Nadalékat megvádoló teniszező

A belga Christophe Rochus szerint a dopping a teniszben is jelen van, és Rafael Nadal, valamint Robin Söderling is a gyanús játékosok közé tartozik.

Nem ez az első alkalom, hogy a Rochus testvérpár idősebbik tagja a doppingot emlegeti, két évvel ezelőtt is kifejtette, hogy rengetegen élnek tiltott szerekkel a teniszezők közül, csak éppen mindenki hallgat róla. "Láttam dolgokat, ugyanúgy, ahogyan mások is. Számomra valószerűtlennek tűnik, hogy valaki végigjátsszon egy ötórás meccset nagy melegben, majd másnap úgy rohanjon, mint a nyúl" - mondta a már visszavonult Rochus, aki ezúttal Robin Söderlinget és Rafael Nadalt keverte gyanúba.

Nadalról azt mondta, számára elég furán hat, ha valaki végigveri a Roland Garros mezőnyét, majd egy hónappal később már nem tud játszani. "Nadalról sok pletyka terjeng, és az ilyen esetek is gyanússá teszik, de bizonyítékok nincsenek" - nyilatkozta Rochus, aki szerint Lance Armstrong ügye is bebizonyította, hogy a negatív doppingteszt nem jelenti azt, hogy valaki nem kokszol.

Söderling másfél éve nem játszott, aminek hivatalosan a mirigyláz nevű betegség az oka, de Rochus ebben is kételkedik. "2011 júliusában megnyerte a bastadi tornát, azóta pedig egyáltalán nem indult versenyen. Tudom, hogy betegségről beszéltek, de az elég meglepő, hogy élete legjobb formájában volt, nem lehetett legyőzni, majd hirtelen kijelenti, hogy holnaptól nem játszik."

Rochus szerint a képmutatásnak az vetne véget, ha legalizálnák a doppingot a sportágban. A férfi versenyeket szervező ATP a korábbi kirohanása után levélben figyelmeztette Rochust, hogy szálljon le a dopping témáról, mert bizonyítékok nélkül csak vádaskodni tud. "Akkor is voltak gyanús játékosok, főleg az argentinok között, és végül mindannyian le is buktak. Én és a testvérem végig tiszták voltunk, pedig nekünk is mondták, hogy érdemes lenne növekedési hormont használnunk. Lehet, ha élünk a lehetőséggel, sosem lett volna pozitív doppingtesztünk, és bejutottunk volna a legjobb tízbe a vilgáranglistán. Az embernek mindig választania kell, és el kell döntenie, hogy állandóan azt hajszolja, hogy a világ legjobbja legyen, vagy arra vágyik, hogy nagyon jó sportoló váljon belőle."

Söderling a Twitter-oldalán reagált Rochus szavaira, ahol azt írta, megtanulta az évek folyamán, hogy a pletykák ellen nem lehet védekezni, és azt is tudja, hogy ezekre kár szót vesztegetni.