Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője hazugságnak nevezte a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökének azon állítását, hogy megegyezett vele egy közös vizsgálóbizottság felállításáról Lance Armstrong doppingbotrányával kapcsolatban.

Az UCI hétfőn közleményben jelentette be, hogy feloszlatta három hónapja felállított független bizottságát, amely az üggyel foglalkozott. A szervezet első embere, Pat McQuaid a döntéssel kapcsolatban jelezte, hogy a WADA-nak nem volt bizodalma a testületben, ám John Faheyvel, az ügynökség elnökével tárgyalt a kérdésről, s az a közös cél, hogy egy új, mindenki által támogatott tényfeltáró bizottság álljon majd fel.

Fahey kedden ingerülten reagált az UCI által közöltekre. Közleményében felháborítónak nevezte a kerékpáros szövetség megnyilvánulását, amelyet valós tárgyalások nem előztek meg.

"Az általuk leírtak nem felelnek meg a valóságnak, és félrevezetőek" - írta Fahey. Hozzátette, hogy a WADA sosem kérdőjelezte meg a bizottság függetlenségét, csupán azt nehezményezte, hogy az nem mutatott fel eredményeket.

A doppingellenes ügynökség azt is jelezte, hogy egészen addig nem kíván együttműködni az UCI-vel, amíg az ilyen arrogáns.

A tavaly örökre eltiltott Lance Armstrong két hete egy tévéinterjúban elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. Azóta az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólította az 1998 után elért összes eredményétől, így hét Tour de France-diadalától és olimpiai bronzérmétől megfosztott amerikai kerekest, hogy nevezze meg azokat, akik még érintettek a doppingbotrányban.