Vágólapra másolva!
Stílusát Muhammad Aliéhoz hasonlították, majd Roy Jones és Naseem Hamed is őt másolta a kötelek között. A minden idők egyik legjobb ökölvívójának tartott Hector Camacho három súlycsoportban is világbajnok lett, de a ringen kívül is izgalmas életet élt. A korábbi klasszis folyamatosan csajozott, négy nőtől négy gyereke született, részt vett több valóságshow-ban és egy betörésben. Kétszer is fegyveresek támadtak rá, az elsőt megúszta, a második után beállt nála az agyhalál. 50 éves volt.

Hector Camacho Puerto Ricóban született 1962-ben, de még gyerek volt, amikor családjával New Yorkba költözött. Gyorsan belekeveredett néhány balhéba, 15 évesen egy utcai verekedés miatt néhány napra őrizetbe is vették. Ekkor már rendszeresen bokszolt és karatézott, az előbbiben tehetségesebb volt, ezért azt javasolta az edzője, hogy versenyszerűen bunyózzon.

Akárcsak Ali, úgy bokszolt

Rövid amatőr karrierje során háromszor nyerte el a New York Aranykesztyűse díjat, majd gyorsan profinak állt, és pehelysúlyban kezdett el bokszolni. Camacho rendkívül lazán bokszolt, teljesen más stílusban, mint ahogy a 70-es, 80-as években megszokott volt. Muhammad Alihoz hasonlították a mozgását, a szakértők szerint később Roy Jones Jr. és Naseem Hamed is az ő stílusát vette át.

Camacho 1983-ban, mindössze 21 évesen hazai közönség előtt vívhatott először világbajnoki címmeccset, és nem mondhatni, hogy meg lett volna illetődve, az első menetben padlóra küldte a világbajnok Rafael Limónt, aki végül az ötödik menetig húzta. Az ekkor már nagypehelysúlyú Camacho nem sokkal később honfitársa, Rafael Solis ellen sikeresen védte meg a címét, ugyancsak ötödik menetes KO-győzelmet aratva.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Forradalmi stílusban bokszolt

Egy súlycsoporttal feljebb lépve, könnyűsúlyban 1985-ben ért fel a csúcsra, amikor a vb-címvédő mexikói José Luis Ramírezt 12 menetben legyőzte Las Vegasban, így ebben a kategóriában is világbajnok lett. Ezt a gálát már az HBO is közvetítette, Camacho csillaga pedig egyre fényesebben kezdett ragyogni.

Zsinórban 38 meccset nyert

Jöhetett az Edwin Rosario elleni címmeccs a Madison Square Gardenben, Camacho a Las Vegas-i után a New York-i szentélyt is bevette, igaz, ez volt az addigi legnehezebb meccse, csak megosztott pontozással nyert. A meccs után nem sokkal drogbirtoklásért vádat emeltek ellene, ekkor úgy tűnt, hogy be kell fejeznie a karrierjét, de végül ejtették a vádat, és folytathatta a bokszot.

Megvédte még egyszer a címét, majd újból súlycsoportot váltott, és kisváltósúlyban is világbajnok lett 1989-ben Ray Mancini legyőzésével. Újabb két címvédés, és összesen 38 győztes meccs után az amerikai Greg Haugen ellen szenvedte el az első vereségét 1991-ben, de három hónappal később máris visszahódította tőle az övet, mindkét meccs 12 menetben dőlt el.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Sugar Ray Leonard ellen római katonának öltözött be

Pályafutása legnehezebb meccse 1992-ben következett, amikor a mexikóiak élő legendájával, Julio César Chávezzel bunyózott Las Vegasban. Camacho mindig szeretett valami pluszt belevinni a műsorba, volt, hogy római katonának öltözött be, ezen a meccsen Amerika kapitány-szerelésben vonult be. Kellett is a természetfeletti képesség Chávez ellen, aki akkor brutális mérleggel bírt, hiszen mind a 81 meccsét megnyerte, és Camacho sem bírt vele, a Puerto Ricó-i elszenvedte pályafutása második vereségét.

Forradalmasította a bunyót

Julio César Chávez szerint Camacho minden idők egyik legjobbja volt. "Forradalmasította a bunyót. Karizmatikus, bőbeszédű srác volt, a ringben pedig nagyon jó és gyors harcos. Nagyon nyitott személyiség volt, de sajnos elég sok zűrbe keveredett a magánéletében. Jó barátok voltunk, az ellenfeleim közül egyértelműen ő volt a legjobb haverom. Életem egyik legnagyobb meccsét vívtam vele."


Később váltósúlyban is próbálkozott, Felix Trinidadtól és Oscar De La Hoyától is kikapott a világbajnoki címmeccsen, de közben olyan klasszisokat is legyőzött, mint Roberto Duran vagy Sugar Ray Leonard, utóbbit például az ötödik menetben kiütötte, és egy időre vissza is vonultatta.

Ilyen volt Hector Camacho:

A 2000-es években már kevesebbet bokszolt, 2005 és 2008 között kényszerszünetet tartott, és KO-győzelmei helyett botrányaival került a címlapokra. 2005 januárjában a rendőrség letartóztatta a Mississippi állambeli Gulfportban, ahol megpróbált kirabolni egy műszaki cikkeket forgalmazó üzletet, az elfogásakor ecstasy tablettákat is találtak nála. Sokáig húzódott az ügy, végül 2007-ben született csak ítélet, ami kimondta, hogy kábítószer hatása alatt cselekedett. Hét év börtönre ítélték, ebből egyet kellett leülnie, a többi hatot felfüggesztették.

Visszatért a ringbe néhány kisebb meccs erejéig, pályafutása utolsó összecsapását 2010-ben Saul Durannal vívta, tíz menetben pontozással kikapott. Camacho 79 győzelmet aratott profiként, ebből 38-at KO-val, hatszor szenvedett vereséget, és három meccse végződött döntetlenre.

Forradalmi bokszstílusával és látványos bevonulásaival igazi showman volt, amit pályafutása után különböző tévéműsorokban is próbált megmutatni. Részt vett például a Szombat esti láz táncverseny amerikai változatában, a Dancing with the Stars-ban, ahol ő esett ki először. Az idén márciusban leforgatták vele a Nagy Ő-t, ahol több nő versengett érte.

Forrás: AFP/Salvador Bonilla
Négy nőtől négy gyereke született

Nem állt tőle távolt ez a szerep, hiszen bokszolóként is hatalmas nőcsábász volt, nemegyszer kikezdett a ringlányokkal is, többek között innen jött a beceneve, a Macho is. Négy gyereke született, mind a négy másik nőtől. Egyik tinédzser fiával tavaly összeszólalkozott, majd elborult az agya, megfogta a fiút a nyakánál fogva, földhöz vágta, és megtaposta. Gyermekbántalmazásért őrizetbe vették, de 5 ezer dollár óvadék fejében elengedték.

Az első lövöldözést még túlélte

2011 februárjában ő volt az áldozat, ki akarták kirabolni. A már visszavonult bunyós elmondta, hogy egy barátját vitte épp egy szórakozóhelyre San Juanban, amikor el akarták rabolni az X5-ös BMW-jét, ő azonban továbbhajtott, és bár háromszor rálőttek, ekkor még megúszta komolyabb sérülés nélkül.

Idén novemberben azonban már végzetes fegyvertámadás áldozata lett. Gyerekkori barátja Ford Mustangjában ült az anyósülésen, amikor egy ismeretlen férfi tüzet nyitottak rájuk. A sofőr azonnal meghalt, Camachót állon és fejen találták a golyók, az utóbbi lövés pedig akkora roncsolást okozott, hogy az agyműködése teljesen leállt.

Gyorsan kórházba szállították, de nem tudták megmenteni:

A kórházban most megvárják, hogy a családtagok elbúcsúzhassanak tőle, majd lekapcsolják az őt életben tartó gépeket. A rendőrségi jelentés szerint kilenc bontatlan és egy nyitott tasak kokaint találtak a Mustangban, amelyben lelőtték Hector Camachót.