Vágólapra másolva!
Újszerű eszközöket is kipróbált az ausztriai edzőtáborban az újabb amerikai meccsére készülő félnehézsúlyú bokszoló, aki a jövő héten már Philadelphiában készül egy élet-halál meccsre.

Chilemba: Erdeinek nem volt még az én szintemet elérő ellenfele

Erdei Zsolt hazatért Vitalij Klicsko tiroli edzőtáborából, ahol három hetet töltött el Fritz Sdunek irányítása alatt. A napi két edzésen az erő- és állóképesség fejlesztő gyakorlatokon kívül rengeteg zsákolás, iskolázás és sparringolás szerepelt a programban. Erdei Klicsko nehézsúlyú edzőpartnerei ellen is kesztyűzzött, ezen kívül olyan újszerű eszközöket és gyakorlatokat is kipróbált, mint a Rope Tréner mászókötél, vagy a világon egyre népszerűbb saját testsúllyal dolgozó TRX.

A kétszeres világbajnok a héten Magyarországon edz, elsősorban az állóképességét fejlesztve, de a technikáját is csiszolgatja majd. Erdei szeptember 8-án repül el Amerikába, Philadelphiába, ahol Stephen "Breadman" Edwards edzővel dolgozik majd.

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment

"Elégedett vagyok a jelenlegi állapotommal, a súlyom is jó, hiszen 81 kg vagyok. Lekopogom, hogy semmilyen sérülés nem hátráltat, így keményen és sokat edzem" - nyilatkozta a magyar bokszoló.

Erdei szeptember 29-én lép szorítóba Mashantucketben, a 25 éves Isaac Chilemba ellen, a Foxwoods Resorts Casinóban megrendezett HBO-gálán.

"Élet-halál meccs vár ránk, mert nekem a soron következő vb-címmeccsem múlhat rajta, neki pedig egy veretlen bajnok legyőzése a cél. Sajnálom, hogy Fritz Sdunek mester nem lehet velem Amerikában, de szerencsére Stephen ott lesz."

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment