Vágólapra másolva!

Végtagok nélkül úszta át a Gibraltári-szorost egy francia férfi

Végtagok nélkül úszta át a Gibraltári-szorost egy francia férfi, akinek célja, hogy úszókalandjával a világ összes kontinensét összekösse.

Philippe Croizon 1994-ben veszítette el végtagjait, mert antennaszerelés közben 20 ezer voltos áramütés érte. A karok és lábak nélküli sportoló már átúszta a La Manche csatornát, teljesítette az Indonézia és Pápua Új-Guinea közötti tengeri távot, valamint Ázsia és Afrika között is átúszott az Akabai-öblön.

Croizon végtagcsonkra erősíthető speciális békalábak, valamint búvárpipa segítségével úszik. A férfi ezúttal a spanyolországi Tarifából indult útnak és nagyjából öt óra alatt teljesítette a 14 kilométeres távot egyik barátja kíséretében. A marokkói Tanger közelében partot ért férfi elmondta, célja a világ összes kontinensének összekötése, hogy megmutassa: "mindannyian összetartozunk ezen a bolygón".

Mint hozzátette, a mostani átkelés meglehetősen nehéz volt, mivel a szokottnál többet kellett úszniuk, és az erős hullámok is nehezítették a dolgukat. Croizon legközelebb a Bering-szorost készül átúszni, amely bár rövidebb táv lesz, de nehezítést jelent majd a tengervíz fagyponthoz közeli hőmérséklete.

Forrás: AFP/Levi Cunding

Reményei szerint az időjárási és a tengeri viszonyok lehetővé teszik, hogy már a jövő hónapban neki vágjon a távnak. A sportoló elárulta, hogy a következő kihívás teljesítése után fogadja őt Barack Obama amerikai elnök.